
A tervezett átalakítás hírére nagyrészt pozitívan reagált a közvélemény, főleg amiatt, hogy az egyes újabb kiadások gyakran teljesítményproblémákat okoztak, és sok hibával kerültek a felhasználókhoz - írja a 24.hu. Az ütemterv megváltoztatásával a Microsoftnak várhatóan elegendő ideje lesz arra, hogy minden problémát megoldjon, és nem kell attól tartani, hogy olyan frissítés kerül az emberekhez, amely például a nyomtatók összeomlásához vezet, ahogy történt például tavaly.
A Windows 12 megjelenését a hírek szerint 2024-re tervezik, három évvel a Windows 11 kiadása után.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Sun Valley 3 elnevezésű frissítés nem jövőre fog megjelenni, ahogyan azt korábban pletykálták. A nagy frissítések tehát ritkábban jöhetnek majd, ez azonban nem jelenti azt, hogy elmaradnának a kisebb ráncfelvarrások. A Momentsnek nevezett apró újítások – mint például az időjárás widget tálcára történő áthelyezése – még gyakoribbak is lehetnek. A változások állítólag a Windows 11 22H2, azaz Sun Valley 2 verziójával kezdődnek majd.
A Windows Central meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a Windows 2023-tól kezdve néhány havonta, akár négyszer is előállhat ilyenekkel. A Microsoft még nem erősítette meg a jelentést, és egyelőre azt sem tudni, hogy az apróbb frissítések a Windows 10-re is megérkeznek-e majd.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!