Megvan a Facebook új neve

Megvan a Facebook új neve
A közösségi platform neve továbbra is Facebook marad, az azt működtető vállalat viszont ezentúl a Meta nevet viseli majd.

Csütörtök este Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója hivatalosan bejelentette a Facebook vállalat új nevét. A közösségi oldalt működtető cég ezentúl a Meta nevet viseli majd, ami a Zuckerberg-féle Metaverzumból ered– írja a hvg.hu.

A vállalat alapítója a Facebook Connect eseményen jelentette be a hírt, a távlati tervekkel együtt. A névváltoztatás szükségességét azzal indokolta, hogy

„mi építjük a kapcsolódás technológiáját, melynek középpontjába együttes erővel végre az embereket helyezhetjük. És együtt megnyithatjuk az utat egy sokkal nagyobb tartalomgyártói piac előtt.”

 

A vállalt már a meta.com domaint is megvásárolta. Fontos, hogy a névváltozás magára a vállalatra vonatkozik, így a közösségi média platform továbbra is a Facebook nevet viseli majd. Ezenkívül az Instagram, a Whatsapp és sok kisebb termék fog a Meta alá tartozni – írja a 24.hu.

Zuckerberg a Facebook virtuális univerzumát érintő tervekről is beszélt a Facebook Connenct eseményen. Elmondása szerint egy élő-lélegző világot szeretnének létrehozni a virtuális térben, melybe különböző virtuálisvalóság-eszközökkel kapcsolódhatnak majd be a felhasználók. A megvalósításhoz csak Európában 10 ezer új alkalmazottat vesznek fel.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!