Megtanult szájról olvasni a Facebook mesterséges intelligenciája

Megtanult szájról olvasni a Facebook mesterséges intelligenciája
Az ajkak mozgásának követése egy újabb olyan lehetőség, amellyel növelhető, hogy egy mesterséges intelligencia megértse az emberi szavakat, és azokat kontextusba helyezze. Ezért is indult egy érdekes kísérlet Mark Zuckerberg cégbirodalmánál.

A Facebook anyavállalata rengeteg érdekes kísérletet folytat, többek között a mesterséges intelligencia (MI) területén is végez felméréseket, és olykor le is fejlesztenek egy ilyen programot. A vállalat már a szájról olvasással kísérletezik, mert azzal szerintük még okosabbá tehető a gép - írja a hvg.hu.

A cég ehhez egy új keretrendszert fejlesztett, amely reményei szerint hatékonyabbá teheti az MI által begyűjtött információk kezelését. A platform AV-HuBERT néven fut, és elsősorban abban segít, hogy az adatokat ne csak „hallja” a szoftver, hanem megértse és kontextusba tudja helyezni. A projektet a beszédfelismerő programok egyik negatívuma alapozta meg. Azokkal ugyanis csak a hallott szöveg alapján lehet dolgozni.

Ezzel szemben az ajkak figyelése sokkal könnyebbé teheti a kimondott szavak értelmezését, így pedig a gép még pontosabban reagálhat. A Metánál úgy vélik: egy ilyen rendszernek a mindennapi életben lesz majd haszna, például a zajos környezetben. Tegyük fel, hogy egy építkezés közelében, emberek között, az utcán akarjuk rávenni az eszközünket, hogy az teljesítsen valamit. A keretrendszer abban segíthet, hogy ezek a szituációk is könnyedén megvalósuljanak.

A platformmal kapcsolatos munka már rég nem elméleti szakaszban tart, az első eredmények pedig igen beszédesek: A Meta azt állítja, hogy a fejlesztés 75 százalékos pontossággal dolgozik, amikor egy szájról leolvasott mondatot szöveggé kell alakítani. Ehhez ráadásul a begyűjtött adatok 10 százaléka is elég.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!