Mégsem fog iPhone-okat árulni az LG

Mégsem fog iPhone-okat árulni az LG
Egyelőre biztosan nem fog Apple márkás termékeket árusítani az LG a Best Shops üzletek standjainál, ahol korábban saját készülékeit értékesítette. Az együttműködés egyik fél számára sem lett volna kedvező.

Néhány hónappal ezelőtt állította le okostelefonjainak gyártását az LG, mivel alulmaradtak a mobilgyártók piaci versenyében, készülékeiket senki sem vette. A dél-koreai Best Shops üzletek standjairól is eltűntek az LG telefonok – írja a hvg.hu a GSM Aréna híreit szemlézve.

Az iPhone-ok értékesítése egyfajta mentőövet jelentett volna a cégnek, a tárgyalások viszont nagyon hamar elakadtak. Egyrészt az Apple szerint az üzletek standjainak körülbelül fele nem ütötte meg az amerikai cég mércéjét, így a 400 üzlet helyett csak 200-ban adott volna engedélyt a telefonok árusítására. Másrészt az együttműködést a kisebb telefonkereskedők is elutasították súlyos bevételkisesésre hivatkozva, hiszen tartottak tőle, hogy egy nagyobb nevű céghez majd szívesebben mennek be a vásárlók.

A kooperációt egyébként maga az LG sem tartotta jó ötletnek, hiszen a telefonok mellett számos terméket kínálnak eladásra, így viszont félő, hogy az Apple márkás termékek egyéb saját eszközeiktől vették volna el a lehetőséget.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Apple, iphone, LG