Meghalt az internet egyik atyja

Meghalt az internet egyik atyja
Nyolcvanegy éves korában meghalt Larry Roberts amerikai tudós, az internet egyik atyja, aki az 1960-as években vezette az amerikai Fejlett Kutatási Projektek (ARPA) Ügynökségét, amelynek feladata volt az ősinternet, az Arpanet létrehozása.

Roberts december 26-án halt meg szívrohamban - közölte családja. Ő volt az, aki számtalan mérnököt toborzott arra a feladatra, hogy megépítse a rendszer hardverjét és a működtető programot.

Az Arpanet technológiája alapozta meg napjaink világhálójának működését. Larry (Lawrence) Robertset tartják Bob Kahnnal, Vint Cerffel és Len Kleinrockkal az internet alapító atyjainak - olvasható a BBV hírportálján. Roberts szülei vegyészek voltak, de ő az elektronikát választotta, annak modern, előrenéző volta miatt. "Valami újat akartam, nem öreg tudományt, mint a vegyészet" - mondta egyszer egy interjúban. Robertsnek tulajdonítják az Arpanet szerkezetének és az útvonalválasztóknak a megtervezését.

Az Arpanet az egyetemek és a fontosabb intézmények központi számítógépei között teremtette meg a kapcsolatot. Az 1969 szeptemberében megszületett rendszert még telefonvonalak kötötték össze. A rendszert eredetileg csak az állományok átvitelére fejlesztették ki. A felhasználók azonban hamarosan többet, elektronikus levelezést akartak. 1983-ban alakult ki egyfajta internet, amelynek gerincét az Arpanet adta.

(MTI)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: internet