Megérkezett a jövő: Ízes, nyalogatható tévét fejlesztettek ki Japánban

Megérkezett a jövő: Ízes, nyalogatható tévét fejlesztettek ki Japánban
Egy japán tudós egy csapat egyetemistával fejlesztett ízes, nyalogatható tévéképernyőt, de számos más ″ízes″ eszközön is dolgoznak.

Mijasita Homej, a Meiji Egyetem professzora és 30 fős diákcsoportja olyan tévéképernyő prototípusát fejlesztette ki Japánban, melyet nyalogatni lehet. A találmány a Taste the TV (TTTV), vagyis az Ízleld meg a tévét nevet kapta – írta meg a 24.hu a Reuters híreit szemlézve.

A készülék különlegessége, hogy tíz kis tartály található benne, melyekből többféle étel ízét is ki lehet keverni. A kikevert mintát képes egy higiénikus filmrétegre spriccelni, így azt a néző megkóstolhatja.

 

A fejlesztő professzor szerint a találmány például a koronavírus idején lehet hasznos, hiszen sokat segíthet, hogy az emberek kapcsolódhassanak a külvilággal, és akkor is étteremben érezhessék magukat, ha otthon kell maradniuk.

A televízió prototípusa körülbelül 875 dollárba, azaz 286 ezer forintba kerülhet majd, ha forgalomba hozzák.

A nyalható tévét kifejlesztő csapat egyébként más ízes eszközökön is dolgozik. Próbálkoznak például egy olyan villa létrehozásával, ami gazdagabbá teszi az ízélményt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!