Megalakul a Digitális Magyarország Ügynökség

Megalakul a Digitális Magyarország Ügynökség
A teljes állami informatikai rendszert és az ország digitális fejlesztését magába foglaló és irányító Digitális Magyarország Ügynökség cégszerű formában történő létrehozására és működtetésére kapott megbízást miniszteri biztosként Guller Zoltán, aki eddig a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójaként tevékenykedett.

– Július végéig a turizmus állami irányítását vezetem a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatójaként, emellett a Budapesti Gazdasági Egyetem kuratóriumi elnöke vagyok, amely feladatomat – 18 ezer diák érintettségével – komolyan veszem, és a jövő szakembereinek elhivatott képzése jegyében fontosnak tartom folytatni.

– Bár a turizmuságazatot nem hagyom el teljesen a jövőben sem, a miniszter úrtól új, megtisztelő felkérést kaptam: eszerint a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) létrehozásáért és működtetéséért felelős miniszteri biztosként folytatom a munkámat, amely komplex és nagy feladatokkal járó, fő megbízatásommá válik – közölte a Magyar Nemzettel Guller Zoltán.

– Az új felkérés szerint az elkövetkező időszak feladata lesz számomra a Magyar Turisztikai Ügynökség mintájára egy olyan hasonló elveken működő állami ügynökség létrehozása, ami gyakorlatilag a teljes magyarországi kormányzati informatikát felügyeli, illetve hozzá tartozik majd az állami hardver-, szoftverrendszerek és ezek infrastruktúrájának üzemeltetése, valamint a kapcsolódó fejlesztések megvalósítása – sorolta a széles körű megbízatás kapcsán az új feladatokat.

Mint mondta, ezen területek korábban négy különböző minisztériumban (a Belügyminisztériumban, a Miniszterelnökségen, a korábbi Innovációs és Technológiai Minisztériumnál, illetve a kabinetirodán már most is meglévő egységnél) működtek elszórtan.

– Ezen feladatkörök a múlt héten csütörtökön átkerültek a kabinetirodához, ahol az irányításommal egyfajta ernyőszervezetként megalakul a Digitális Magyarország Ügynökség, amely a teljes rendszer mellett gyakorlatilag 13, kapcsolódó cég irányítását is ellátja majd – ismertette Guller Zoltán.

Szavai szerint a DMÜ felügyelete alá tartozik majd a schengeni szoftver létrehozásán át a közoktatás digitális felügyeletéig a teljes állami informatikai portfólió.

– A DMÜ-ből a turisztikai ügynökség mintájára egy gyorsan reagáló, bürokráciamentes állami szervezetet szeretnénk létrehozni.

A felkérésem annak szól, hogy a Turisztikai Ügynökséghez hasonló hatékony ügynökségi rendszert hozzak létre a teljes állami informatika területén – mondta a vezérigazgató.

Felsorolása szerint az új megbízatása részeként elsőként meg kell valósítani a jelenleg is számos állami szinten működő, technológiai értelemben már sokféleképpen megvalósult rendszeren belül a különböző területek egymás közötti kommunikációját, átláthatóságát.

– Az állami informatika sokkal többet tud, mint amit mi, lakosok tudunk róla, jelenleg közel több százféle kapcsolódó digitális alkalmazás létezik. Ezeket össze kell hangolni, és alapvetően ügyfél- és felhasználóbaráttá, elérhetőbbé kell tenni minden állampolgár számára. Ehhez komolyabb kommunikációs tevékenységre, edukációra, közvetítésre is szükség lesz, hogy alapvetően elfogadottá és felhasználhatóvá tegyük a mindennapokban a digitális állami rendszert – fogalmazott. A teljes cikk itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!