Még vékonyabb laptopot tervez az Apple

Még vékonyabb laptopot tervez az Apple
Mágneses billentyűzet ötletével állt elő az Apple, hogy vékonyabbak legyenek a laptopok.

Régóta dolgozik már azon az Apple, hogy minél vékonyabb kialakítással tudja piacra dobni a MacBookjait. Persze ennek egy idő után már fizikailag lesz majd korlátja, ám addig is néhány ügyes trükkel és egyedi megoldással próbálkoznak. Ilyen például az a terv, amit a Patently Apple szúrt ki.

A cupertinói cég által benyújtott szabadalmi terv szerint a billentyűzettel machinálnának egy kicsit. Hogy a céljukat elérjék, egyfajta visszahúzható billentyűket terveztek, ami segít néhány millimétert lefaragni a laptop vastagságából. Hogy ezt sikerüljön kivitelezni, egyfajta mágneses zárat alkalmaznának, ami a számítógép bekapcsolásakor alapállapotba állítaná a billentyűket, kikapcsoláskor viszont behúzná azokat.

Az Apple a tervében arról is ír, hogy olyan anyagot használnának, ami áram hatására jönne működésbe, ám akkor sem szűnne meg a mágnesesesség, ha a rendszer nem kapna több áramot. Ez akkor lehet praktikus, ha a laptop lemerül, így ugyanis nem kell attól tartani, hogy a billentyűk kinyílnának, miközben a kijelző csukva van.

A cupertinói cégnek nem ez egyetlen, billentyűzettel kapcsolatos fejlesztési terve. Egy másik elképzelése szerint az egész egységet üvegből készítenék el.

(forrás: hvg.hu)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Apple