Mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata

Mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata
A hazai szolgáltatók közül elsőként a Vodafone-nál Budapest lakott területének nagy részén elérhetővé vált a kültéri 5G hálózat: a fővárosban és környékén több mint 200 bázisállomáson kapcsolták fel az 5G-t csütörtökön. Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója szerint az 5G fejlesztések tekintetében Magyarország kiemelkedik nemcsak Európában, hanem az egész világon.

A Vodafone tervei szerint az első negyedév végéig országszerte közel 300 bázisállomáson fogják felkapcsolni az 5G-t, ezzel további nagyvárosokban és kisebb településeken is elérhetővé téve az új generációs mobilhálózatot, melyet a szolgáltató az országban elsőként indított el másfél éve. A fejlesztések 2020-ban, a pandémia ellenére sem álltak le, a szolgáltató több vidéki nagyvárosban indította el 5G szolgáltatását, így Siófokon, Székesfehérváron, valamint Miskolcon.

„Nemzetközi szabványok szerint az 5G működtetéséhez sokkal kevesebb energiára van szükség, mint például a 4G hálózat üzemeltetéséhez, azaz kevesebb energiát használunk fel, miközben több adatot továbbítunk. Ez azt jelenti, hogy az 5G hálózat üzemeltetése nemhogy nem károsítja környezetünket, hanem környezetkímélőbb, mint a korábbi generációs mobilhálózatok” – magyarázta Orbán Anita, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. Az 5G közvetlen környezeti hatását jól mutatja, hogy míg a 3G hálózaton 1 GB-nyi adatforgalom 110 Wh energiafelhasználást eredményez, addig 4G hálózaton ez már csak 30 Wh, 5G hálózaton (3,5 GHz) pedig csupán 8 Wh.

A közvetlen környezeti hatások mellett az 5G-nek számos közvetett pozitív környezeti hatása is lesz: segítségével ugyanis széles körben elterjedhetnek olyan technológiák – pl. IoT megoldások, gépi tanulás, mesterséges intelligencia – amelyek a fenntarthatóságot szolgáló intelligens ökoszisztémák alapjait képezik a jövőben.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: 5G, Vodafone