
El Salvador elnöke, Nayib Bukele a kriptovaluta és a Bitcoin különösen elkötelezett híve. Olyannyira méghozzá, hogy a fél salvadori lakosság tiltakozása ellenére a világon elsőként vezette be a kis országban hivatalos fizetőeszközként a kriptót - írja a leet.hu.
A dolog először nem sült el túl jól, hiszen a bitcoin árfolyama jelentősen bezuhant, mindenesetre az elnök tovább folytatja a kriptovaluta “államosítását”. Ezt úgy kell érteni, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy az állam profitáljon belőle, ezért már korábban úgy döntöttek, hogy állami kriptovaluta-bányászatokat hoznak létre.
Ezeket a bányászatokat pedig El Salvador adottságait kihasználva geotermikus energiával fogják működtetni, egészen pontosan működő vulkánokkal.
A Magyarországnál is jelentősen kisebb országban ugyanis egészen sok vulkánba botolhat bele az ember, ennél is konkrétabban 30-ba, melyekből 20 működik is. Ez pedig hasonló lehetőségeket kínál a zöldenergia felhasználására, mint Izlandon, ahol ugyancsak a földből feltörő gőz segítségével állítanak elő elektromos energiát.
Áramra pedig szükség is van, ha kriptót szeretnének bányászni, hiszen a bányászeszközök energiaigénye globálisan már komplett országokéval vetekednek. A Cambridge Egyetem mérései szerin idén eddig 120 terrawattórányi energiát használtak fel a bányászgépek, ami egészen óriási szám, tekintve, hogy Magyarország 2019-es energiafogyasztása 45,4 terrawatton állapodott meg.
Salvadorra visszatérve, az állami bányászatok már munkába álltak, és eddig 0,00599179 bitcoint, azaz 269 dollárt – körülbelül 80.000 forintot bányásztak az államkasszába kizárólag vulkanikus energiát használva.
I’ve just instructed the president of @LaGeoSV (our state-owned geothermal electric company), to put up a plan to offer facilities for #Bitcoin mining with very cheap, 100% clean, 100% renewable, 0 emissions energy from our volcanos ????
— Nayib Bukele ???????? (@nayibbukele) June 9, 2021
This is going to evolve fast! ???????? pic.twitter.com/1316DV4YwT
De ez csak a kezdet, Bukele szerint ugyanis a hamarosan teljesen elkészülő, a vulkáni geotermikus bányászközpont évente 95 megawatt energiát lesz képes termelni, ami 500 háztartásnak megfelelő mennyiséget jelent. Mindez pedig 100%-ban tiszta, megújuló természetes energiából.
Az elnök lelkesedése nem megalapozatlan, ugyanis ahogyan azt már korábban is írtuk, a parányi közép-amerikai országnak nincsen joga dollárt nyomtatni, és saját gazdasága sem nagyon van. Ezért a munkaképes fiatalok inkább az Egyesült Államokban vállalnak munkát, és onnan küldik haza az otthon maradtak számára a pénzt.
Ez meglehetősen kiszolgáltatottá teszi El Salvadort, ami így is egy kifejezetten szegény ország. Ezért találta ki Bukele a kriptoállammá válást, hiszen ilyen formában nem csak pénzt tudnak szerezni a bitcoin utalásokból, de a bányászatokkal a világ első olyan országává válhatnak, amely gazdasága a kriptovaluta-bányászaton alapszik.
Mindezek ellenére azonban nagy az ellenszenv a digitális valutával szemben a lakosok körében, hiszen a vidéki települések többségében nincs megfelelően kiépítve az internetkapcsolat, így sokan hiába használnák az új fizetési rendszert, egyszerűen nincs rá lehetőségük.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!