Már nem kell sokat aludni és érkezik az olcsó internet

Már nem kell sokat aludni és érkezik az olcsó internet
Befejeződtek a szolgáltatókkal a tárgyalások, így májusban megjelenik a piacon a Digitális jólét alapcsomag.

Várhatóan 2017 májusában jelenik meg a szolgáltatók kínálatában a Digitális jólét alapcsomag (DJA), vagyis a legkedvezőbb díjú internetcsomag – közölte a Világgazdasággal a Digitális jólét program titkársága. A szolgáltatókkal ugyanis befejeződtek a tárgyalások, minden kérdésben megállapodtak, ez alapján a kormány döntött az alapcsomagról, a határozat napokon belül megjelenik. Az alapcsomagot igénybe vevők teljeskörűen kihasználhatják az internet adta előnyöket, a piaci díjcsomagoknál legalább 15 százalékkal kedvezőbb áron. Még nem lehet tudni, hogy az egyes szolgáltatóknál pontosan mennyibe kerül majd az új alapcsomag, de várhatóan néhány száz, akár ötszáz forintos kedvezményt biztosít a jelenlegi árakhoz képest.

A Digitális jólét alapcsomag bevezetésének épp az a célja, hogy mindazok, akik ez idáig a túl magas árak miatt nem tudtak előfizetni a szolgáltatásra, egy minden eddiginél alacsonyabb fogyasztói árú internet-előfizetést érhessenek el. A kedvezményes alapcsomagot azok a természetes személyek vehetik majd igénybe legfeljebb két évig, akiknek az elektronikus hírközlési szolgáltatóval kötendő előfizetői szerződés aláírását megelőző évben nem volt internet-előfizetésük. Az alapcsomag azoknak nyújt segítséget, akiknek az internetszolgáltatás áfacsökkentésének hatására csökkenő fogyasztói árak mellett is anyagi gondot jelent az internet-előfizetés. A teljes cikk itt olvasható!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!