
A már Magyarországon is elérhető Google kerékpáros útvonaltervezővel követhetjük az adott útvonalra vonatkozó navigációs utasításokat, kiválaszthatjuk a mindenki számára leginkább megfelelő útvonalat, és az útfelület típusát is – jelentette be a Google és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos közös közleményben. A felhasználóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy megismerjék az egyes zónákban, városokban vagy régiókban elérhető kerékpárutakat, és ezek közül válasszanak.
"A Google azt is közölte, hogy mivel a kerékpározási szokások változnak, különösen a világjárvány miatt, a térkép információit folyamatosan frissítik",
hogy a felhasználók a legmegbízhatóbb kerékpáros útvonalakat tudják használni. Az új szolgáltatás bevezetésén Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal dolgoztak együtt.
„Rendelkezésünkre bocsátotta a magyarországi kerékpáros útvonalakra vonatkozó legfrissebb adatokat, így, ha a legbiztonságosabban, a tömeget elkerülve szeretnénk közlekedni, illetve egy fenntarthatóbb alternatívát szeretnénk választani a munkába járáshoz, sportolni vagy egyszerűen csak tekerni szeretnénk egyet, a Google Térkép mindegyikhez megtalálja a legmegfelelőbb útvonalat azok számára, akik a kerékpárjukat napi szinten használják” – írja a Google.
A Magyar Kerékpárosklub már tesztelte a Google Maps bringás tervezőjét.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!