Magyarok is halászták a műanyagot a Karib-tengeren

Magyarok is halászták a műanyagot a Karib-tengeren
A szénsavasvíz készítő gépeiről közismert SodaStream radikális lépést tett a PET-palackok miatti mikroműanyag-szennyezéssel szemben. A „Plastic Fighters” elnevezésű akció keretében a Karib-tengeren található, Roatán-sziget partjait tisztította meg a PET-palackoktól. „A SodaStream akciójában 45 országból, összesen 150 SodaStream vezető vett részt, de az akcióhoz nemzetközi környezetvédő aktivisták, a Plastic Soup Foundation szakértői, valamint több száz általános iskolás gyermek is csatlakozott” – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream magyarországi termékmenedzsere.

A nyílt tenger megtisztítását egy speciális, „Holy Turtle”–nek nevezetett eszközzel hajtották végre. Az ezer láb (kb. 305 méter) hosszú szerkezet két hajó közé kapcsolva gyűjtötte össze a tengervíz felszínén úszó PET-palackokat és műanyag hulladékokat. Az eszközt az olajszennyeződések begyűjtésében nagy tapasztalattal rendelkező floridai ABBCO tervezte meg. A tervezés során nagy gondot fordítottak arra, hogy a megoldás ne jelentsen veszélyt a tengeri élőlényeke.

A SodaStream kezdeményezéséhez a BBC 2017 októberében megjelentetett fotósorozata adott inspirációt. A felvételeken hatalmas, műanyag-hulladékokból, köztük rengeteg PET-palackból összetorlódott úszó sziget volt látható. A megrázó képsorok hatására a SodaStream ügyvezető igazgatója, Daniel Birnbaum úgy döntött, hogy cselekedni kell. „Nem tudjuk összeszedni az összes, Földünket szennyező műanyag-hulladékot, de minden tőlünk telhetőt meg kell tenni az ügy érdekében” – jegyezte meg az akció kapcsán a SodaStream első embere.

Veszélyt jelent az egyszer használatos műanyag

És hogy mi lesz a sorsa az összegyűjtött műanyag hulladéknak? A tervek szerint felhasználják egy ismeretterjesztő kiállításhoz, melynek célja, hogy bemutassa a fogyasztóknak, milyen veszélyt jelentenek a Földre az egyszer használatos műanyagok. „Mihamarabb szükség van ezek használatának csökkentésére, legyen szó a műanyag poharakról, szívószálakról, szatyrokról, vagy PET-palackokról” – hívta fel a figyelmet Daniel Birnbaum.

A Karib-tenger egy részének megtisztítása mellett, a SodaStream csapata Honduras partjainál négynapos szemétszedési akciót hajtott végre. Ezen hét, helyi iskolai diákjai is részt vettek, akiknek környezetvédelmi szakértők interaktív workshopokat is tartottak. A foglalkozások célja az volt, hogy a helyi közösségeken belül is legyenek olyan nagykövetek, akik figyelmet fordítanak a környezetvédelemre. A meghívott előadók között volt Maria Westerbos, a Plastic Soup Foundation alapítója, Chris Jordan természet fotós, az Elpusztult albatrosz szerzője, valamint Elena Gonzales, a BICCU társalapítója.

8 millió tonna szemét kerül évente az óceánokba!

„Több mint 8 millió tonna műanyag kerül az óceánba minden évben. Ez nem fog csak úgy magától eltűnni. A műanyag hulladék apró darabokra hullik, veszélyezteti a tengeri élővilágot, végeredményben pedig bekerülhet a táplálék láncba, ami már az embert is fenyegeti, hiszen a feldolgozott élelmiszerekben is feltűnhetnek a mikro műanyagok. Sőt, már édesvízi folyóinkban, például a Tiszában is kimutattak az európai mérésekhez hasonló mennyiségű mikro műanyagot” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina. Hozzátette: Hétköznapi emberként csökkentenünk kell műanyaghulladékainkat! Kerüljük a felesleges csomagolásokat, a PET palackokat, részesítsük előnyben a tartós, természetes anyagokból készült termékeket, a keletkezett hulladékokat pedig szelektáljuk. Legyünk tudatosak életünkben, hiszen a saját hulladékainkkal tesszük tönkre környezetünket és egészségünket. A SodaStream-készülékek és palackok egyszerű megoldást nyújtanak, használatukkal drasztikusan csökkenthető hazánk és a világ műanyagszennyezése.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!