M1: ezzel új időszámításba lépett az Apple

M1: ezzel új időszámításba lépett az Apple
Az M1 az első olyan számítógép chip, amit az Apple gyártott és nagyon úgy néz ki, hogy a konkurenciának máris fel kell kötnie a gatyáját.

Az Apple már egy júniusi konferencián bejelentette, hogy az eddig bejáratott Intel processzorok helyett saját fejlesztésű CPU chipeket fognak használni a jövőben a Mac gépeikhez. Most már azt is tudjuk, hogy mire képesek ezek az apróságok.

Az M1 nem csak sima processzor, hanem egy olyan nanotechnológiával megalkotott apró chip, amiben a CPU és a GPU is benne van.

Az Apple egy csomó számmal is aláhúzta, hogy az M1 a világ egyik vezető processzora kíván lenni. A cég állítása szerint a benne zakataló GPU mindössze harmadannyit fogyaszt, mint amennyit a videókártyák általában szoktak, miközben a CPU háromszor hatékonyabb, mint egy PC processzora. Az első termék, amit már ez fog hajtani, az a hamarosan megjelenő MacBook Air, MacBook Pro és Mac Mini triumvirátus lesz.

(via Gizmodo, Kép: Apple)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lóska Márton

Fiatal voltam és kellett a pénz, ezért relatíve korán beszálltam az internetes újságírásba, ami folyamatosan változott az évek alatt, ahogyan a net is (emlékeztek még a Facebook előtti időkre?!). Most …


Címkék: Apple, hírmorzsák