Mozizunk. Mindenki. Vagy tudatosan, vagy nem. Pörögnek az események a fejben, jönnek, időnként tódulnak a gondolatok, kapaszkodunk rájuk, elengedjük, jön egy következő, azon is csüngünk egy darabig, és nincs megállás. Sodródunk. De a sodródás mellett, van még egy óriási hátulütője ennek. Minden, azaz minden döntésünket, és reakciónkat, akár mások irányába, akár saját magunk irányába, egy olyan tudatállapotban hozzuk meg, amit az éppen akkori turbulencia, az éppen akkori „filmbéli” hangulatunk idézett elő. Ez viszont nagyon veszélyes és kockázatos. Gondoljuk csak bele, hány olyan döntést hozunk nap, mint nap, amely nem egy letisztult, csendes elme döntése, hanem éppen a filmben egy jelenet, ami magával ragad? Mennyire lesz az a döntés megalapozott, és hiteles?

Első és legfontosabb kérdésem: mennyire hagyatkozhatunk a fejünkben lévő gondolatokra, amikor döntünk, vagy véleményt alkotunk valamiről? Ugyanarról a dologról egyik pillanatban azt gondoljuk, hogy helyes, egy másik pillanatban már azt gondoljuk, hogy nem az. Nem beszélve arról, hogy maga a személyiségtípusunkat is az alapján határozzuk meg, amit éppen, abban a pillanatban érzékelünk a világból. De akkor melyik érzés vagyok én pontosan? Aki eddig kerülte a konfliktusokat, vagy aki két hete, büszkén felvállalja a véleményét. Melyik jellemez minket? Aki szorongva gondolt arra, hogyan mondjon nemet valamire, vagy, akinek ez már nem okoz problémát? Azt kell, hogy mondjam, hogy az, ami a fejünkben zajlik, nem megbízható, mert nem következetes, és így nem hiteles. Gondoljunk még bele: például mást mondunk más embereknek ugyanarról a dologról. Mert érdekeink vannak, mert játszmáink vannak, mert rángatnak minket az érzéseink és gondolataink. Vagyis kell egy jó stratégia, hogy „mögéjük” lássunk. De mit is jelent ez pontosan?

A világ spirituális része a személyiségünket, amely az alapján definiálja magát, amit éppen az érzékeléseivel felfog a külvilágból, azt úgy hívja, hogy fiktív énkép, vagyis ego. Fiktív, mert egyszerűen a képzeletünk szüleménye. Jézus azt mondja: „Legyél e világban, de ne e világból való legyél”. Vagyis törekedj arra, hogy ne az alapján definiáld magad, amit a világból érzékelsz, hanem valami más alapján határozd meg azt, aki vagy. De mi ez a más? Ha van bennünk egy folyamatosan változó, akkor mi az a közös bennünk, ami a folyamatosan állandó?

Ez nem más, mint a tudatosság tere. Egy olyan állapot, tudatállapot, ahol az elménk, vagy az egónk létezik, de nem lóg bele a működésünkbe, nem befolyásolja sem a döntéseinket, sem a reakcióinkat. Úgy szoktam mondani, hogy tartsunk egyfajta távolságot saját magunk és az elménk között. A célunk, hogy az elménket kezelni tudjuk, mégpedig úgy, hogy tudjuk, hogy mikor van, és mikor nincs rá szükségünk. Ehhez viszont első körben meg kell állnunk és csendben kell legyünk.

Így született meg bennem a Stopping™ formula ötlete. Ahhoz, hogy a gondolatsoraink mögé lássunk, értenünk kell a világ törvényszerűségeit. Értenünk kell az elme, az ego és a test összhangjának működését. Ha megértettük, akkor az elmét el kell kezdeni tréningezni. Fokozatosan edzeni. Az edzésterv részletes leírását a következő cikkemben fogom nektek bemutatni. A kifelé vezető út befelé van.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!