Közösségi összefogás indult a válság ellen: a magyar cégvezetők egymást segítik

Közösségi összefogás indult a válság ellen: a magyar cégvezetők egymást segítik
Cégvezetőként rajtunk is múlik, hogy a most kiinduló válság mekkora lesz. Az országban számos kezdeményezés indult, amelyben vállalkozók egymást segítik az előttünk álló nehéz hónapok átvészelésére - írja közleményében az. Underground marketingügynökség.

Érdemes segítséget kérni (és adni)

Az Underground marketingügynökség csoportjában közösségi összefogást indítottak a válságkezelésre: a tagok leírják egy táblázatba, hogy mit csinálnak, milyen kihívást okoz a koronavírus-helyzet és hogy kell-e nekik segítség. Emellett ugyanebbe a táblázatba írják azt is, hogy ők kinek tudnak segíteni.

Ugyanez a kezdeményezés indult el a BNI több csoportjában, ahol szolgáltatók, gyártók, vendéglátóhelyek és tanácsadók segítenek egymásnak. A felajánlások között van egyszerű tanácsadás, valamint teljes e-learning-rendszer beüzemelése is.

Ezt a lépéssort ajánljuk cégvezetőknek

Az Underground szerint ezeken a lépéseken menj végig:

Költségcsökkentés. Melyek a kevésbé fontos, halasztható kiadások?

Tartsd meg a marketingbüdzsét. Életbevágó, hogy megtartsd a láthatóságod és a vevőszerzési folyamataid.

Hogyan lesz hatással a krízis a cégemre, iparágamra? Mérd fel a lehetséges következményeket az ügyfeleidnél, partnereidnél, beszállítóidnál.

Nézd át a pénzügyeidet. Kezeld a kintlevőségeket és tervezd újra kiadásaidat, bevételeidet.

Vegyél magad mellé egy csapatot. A krízisnél csak egy dolog rosszabb: a krízis, amit egyedül próbálsz átvészelni. Naponta beszélj a saját „válságstáboddal”.

Kommunikálj. Ha vannak kollégáid, partnereid, beszállítóid, jelezd feléjük, hogy milyen lépéseket teszel.

Figyelj a munkatársaidra. Ha teheted, próbáld meg a csapatodat egyben tartani. A válság átmeneti lesz: tegyél meg mindent, hogy megtartsd a legjobb embereidet.

Maradj nyugodt. Ha nekiállsz hisztérikus lépéseket hozni, akkor nem a probléma megoldója, hanem okozója leszel – és az összes gazdasági válság elsődlegesen a pánik miatt alakul ki.

Legyél szolidáris. Bizonytalan nehézségű hetek jönnek, „de mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők – szabadok, kedvesek / – s mind ember, mert az egyre kevesebb.”

Vigyázz magadra, mert ez előfeltétele annak, hogy másokra is vigyázhass.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!