
A cég által az MTI-hez eljuttatott közleményben felidézték, hogy a Rézangyal alapítói, Maros Róbert és Gaspari Zsolt 2005-ben indították vállalkozásukat prémium minőségű pálinka előállítására, a cég 2006-ban nettó 66 millió forint, 2010-ben pedig már 760,6 millió forint árbevételt termelt.
Kiemelték: az alapítók olyan pálinka előállítására törekedtek, ami egyaránt megállja a helyét a magyar és a külföldi piacokon is, ezért célul tűzték ki a klasszikus pálinka arculatváltását, így a minőség mellett a dizájnra is nagy hangsúlyt fektettek. Hozzátették: a folyamatos fejlődésnek köszönhetően a Rézangyal már 29 termékkel szerepel a piacon, 2010 óta pedig a Rézangyal Classic Selection 11 ízének és a Rézangyal 55 fokos válogatás három termékének a Coca-Cola HBC lett a kizárólagos magyarországi forgalmazója. Arról is beszámoltak, hogy 2010-ben megvásárolták a Márton és Lányai márkanév 50 százalékát, majd Márton és Lányai Kft. elnevezéssel közös céget alapítottak Márton Jánossal.
A cégcsoporthoz tartozó Magyar Pálinka Kft. 2006-tól 20 alkalommal rendezte meg Budapesti Pálinkafesztivált, illetve a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivált. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Rézangyal Kft. a 2015-ös üzleti évben 43,98 millió forint adózott eredménnyel zárt, ami 20,14 millió forinttal haladta meg 2014. évit.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!