Kiégés helyett – egy krízisszakértő mesél

Kiégés helyett – egy krízisszakértő mesél
Csatlós Csilla könyvében cégvezetők, bankárok és még sokan mások mesélnek történeteikkel.

Csatlós Csilla executive coach egyike azoknak a hazai szakembernek, akik az International Coach Federation nemzetközi ACC minősítésével rendelkeznek.

Ennél ugyan jóval többen hirdetnek szolgáltatásokat “coaching” elnevezéssel – hiszen a terület egyre fontosabb nemcsak a cégek, hanem a munkavállalók körében is – és talán nem is optikai csalódás, ha úgy tűnik, ma már boldog-boldogtalan coach. De vajon ki tudja ezt igazán jól csinálni és milyen képességek szükségesek a hatékony coachinghoz?

A krízis a szakterülete

Erre volt kíváncsi Csatlós Csilla is, amikor beváltotta önmagának tett ígéretét, amely szerint negyvenöt éves kora után csak azt csinálja, amit igazán szeret és akar. Ez pedig a coaching. A hosszú tanulási folyamat és az állandó továbbképzések mellett másfél évtizedes felsővezetői tapasztalat van a háta mögött, amelynek során elég alaposan megismerte a vállalatok működését, hiszen saját vállalkozásainak vezetése mellett számos esetben interim menedzserként hozott vissza cégeket az üzleti vérkeringésbe a csőd közeléből. A krízis, a válság és a kiégés lett a szakterülete.

Mindeközben a bázakerettyei Bonne Chance étterem és hotel tulajdonosa is, így magától értetődött, hogy kombinálva a két területet, ügyfeleit a zalai zöldbe, egész pontosan Muraföldére invitálja, kifejlesztve ezzel egyik legizgalmasabb módszerét, a detox coaching-ot. Ez egy offline nap, amikor fizikalilag és lelkileg is kimozdul az ügyfél az állandóságból, a megoldatlan helyzetek gyűrűjéből.

Szakmai fórumokon szinte berobbant a blogján közzétett A kiégett séf című bejegyzése, amire azóta is hivatkoznak, mint a vendéglátás iparág egyik legaktuálisabb témájára.

Kiégés helyett

Erről és még több tucat valódi esetről szól a Kiégés helyett, benne csúcsvezetők, cégtulajdonosok, állatmentők, baristák és bankárok, mert a kiégés esélye bárkinél megvan.

A könyv megrendelhető: https://csatloscsilla.hu/shop/

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: coach, kiégés