Kiderültek a MOL Bubi kulisszatitkai

Kiderültek a MOL Bubi kulisszatitkai
A Budapesti Közlekedési Központ az MTA SZTAKI­val együttműködve hirdette meg a MOL Bubi adatelemzési versenyt a kerékpáros közösségi közlekedési rendszer üzemelése során összegyűlt adatok elemzésének céljából 2015 szeptemberében. A verseny három feladatból állt, és ebből az egyiket a Clementine Consulting által elemző szoftverrel támogatott Bubilyze! csapat nyerte meg.

 

A kiírás egyetemi hallgatóknak, adatbányászati szakembereknek és lelkes adatkedvelőknek szólt. A résztvevők 5 hónapnyi adathalmazt kaptak meg a kiinduló­ és célállomásokról, a használat kezdetének és végének idejéről, valamint további adatokat a dokkoló állomásokra és az időjárásra vonatkozóan. Ezek szakszerű feldolgozása során olyan érdemi következtetésekre juthattak, amik a jövőben a BKK hasznára válhatnak a MOL Bubi szolgáltatás fejlesztésekor.

A három feladat közül kettő prediktív analitikai megoldásokat kívánt: az elsőben a MOL Bubival használt legnagyobb forgalmú útvonalakat kellett megjósolni, a másodikban pedig az egyes gyűjtőállomásokon az adott napon belüli legnagyobb kerékpárfogyást. A harmadik feladat során a csapatok szabadon dolgozhattak az adatokkal, és a leginnovatívabb kutatási eredmények felmutatása volt a cél.

Fotó: molbubi.bkk.hu

A Bubilyze! csapat (Badics Milán – Corvinus Egyetem Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék, Balogi Csilla – Clementine Consulting, Bíró Márton – i­insight, Fülöp Árpád – Balabit, Windhager- Pokol Eszter – Balabit) az első feladatban teljesített a legeredményesebben, és ezzel 100 000 Ft­os pénzjutalmat illetve egy egyéves MOL Bubi bérletet nyertek. A feladat során kapott eredményeiket 2016. január 13­án a verseny záró rendezvényén prezentálták a BKK képviselői és a többi résztvevő előtt.

SPSS
A csapat a Clementine Consulting jóvoltából az IBM SPSS Modeler szoftvercsaládot is használta az előrejelző modellek elkészítéséhez, amelyről így nyilatkoztak: „Azért az SPSS termékekre esett a választás, mert ezt találtuk a leghatékonyabb eszköznek. Rendkívül gyorsan lehet az adattisztítási, adattranszformálási lépéseket előállítani, és kellő rugalmassággal rendelkezik ahhoz, hogy a modelleket szabadon paraméterezhessük. Rengeteg automatizált döntést­segítő funkciója révén (pl. automatikus statisztikák, összehasonlítások a különböző modellekről) nagyon gyorsan ki tudtuk választani a legjobb eredményt adó módszereket. Így maradt időnk sörözni is.” A Clementine Consulting ügyvezetője, Körmendi György elmondta, hogy büszke a nyertes csapatra, és úgy gondolja, külön köszönet illeti az MTA SZTAKI Adatbányászati és Webes Keresés Kutatócsoportot, amiért lehetővé tette egy ilyen verseny létrejöttét. Továbbá megjegyezte azt is, hogy a Clementine Consulting számára is pozitív megerősítés az, hogy a Modeler nem csak üzleti területeken, de laboratóriumi körülmények között is ilyen jól teljesít.

A Clementine Consulting (korábban SPSS Hungary) 2005 óta az adatbányászati, statisztikai alkalmazások egyik vezető szállítójaként lehet ismerős a hazai felhasználóknak, de a szoftverdisztribúció mellett aktív szerepet tölt be az innovatív technológiák bevezetésében és az ezzel kapcsolatos tanácsadásban, oktatásban is. Az üzleti, kormányzati és akadémiai szektorokkal történő együttműködésen kívül kiemelt hangsúlyt fektet a felsőoktatás szereplőinek támogatására is: az évenkénti Diplomakupa során rendre fiatal tehetségeket fedez fel, a Nyári Iskola alkalmával pedig teret ad az IBM SPSS programok oktatásával kapcsolatos tapasztalatcserének és a szoftvercsalád alapos megismerésének.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: MOL Bubi, SPSS