
A megkérdezettek csaknem 30 válaszlehetőség közül jelölhettek meg akár több olyan célt is, amelyet megtakarításuknak köszönhetően, annak felhasználásával az elmúlt egy évben sikerült megvalósítaniuk. A legtöbb jelölést az okostelefon vagy számítógép, laptop vásárlása, a ruhatár felújítása, a nyaralás, illetve a lakás felújítása, új bútorok beszerzése kapta. Az elkövetkező néhány év megtakarítási terveire vonatkozó kérdéssorban változtak az arányok. Itt is a nyaralást jelölték be a legtöbben, de a legtöbbször megadott válaszok közé bekerült az autóvásárlás, az otthonteremtés, valamint a megtakarítás váratlan helyzetekre. Az adatok azt igazolják, hogy a hosszabb időtávban gondolkodó takarékoskodók komolyabb célokat tűznek ki maguk elé.
Az OTP Bank szakértői szerint ezek az arányok idén a járvány hatására várhatóan eltolódnak, egyre többen tervezhetnek majd hosszabb távra is. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, augusztusi adatai szerint az év első hat hónapjában 1929 milliárd forinttal gyarapodott a háztartások pénzügyi vagyona, ezen belül (jelentős részben a hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően) 564 milliárd forinttal emelkedett a lakossági forintbetétekben tartott összeg. „A megtakarítási attitűdöket, főleg a hosszútávú tervezést tekintve fordulatot hozhat az idei koronavírus járvány. Az idei első félévben ügyfeleink aktívabban keresték a befektetési lehetőséget a pénzüknek, legyen szó egyszeri, nagyobb összegről vagy rendszeres, kisebb megtakarításról” – nyilatkozta Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója.
„Azoknak, akik most állnak neki a pénzügyi tervezésnek, partnerre találhatnak az OTP Bank szakértőiben és az online, ingyenesen elérhető OTP Pénzügyi Tervezőben egyaránt. A webes alkalmazás segítséget nyújt az anyagi lehetőségeknek és élethelyzeteknek leginkább megfelelő megtakarítási megoldások kidolgozásában, a rövid-, közép, vagy hosszútávú célok megvalósításában” - tette hozzá.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!