Egyik korábbi főszerkesztőm, aki most egy neves amerikai szervezet magyarországi karját irányítja, igen sokat járt a tengerentúlon. Ő került többször az ottani ismerősök kérdéseinek kereszttüzébe. Az otani közgazdászok és újságírók is elcsodálkoztak ugyanis azon, hogy a magyar fiatalember, akárhányszor fizet hitelkártyájával, egy SMS-t kap hazulról. Ebben pontosan fel volt (van) tüntetve, a dollár összeg, a fizetés helye, sőt még a kártya új forintegyenlege is. Ekkora kényelemről, ilyen fejlett technológiáról azonban még a hitelkártyák őshazájában sem igen hallottak…

Nem csak a főváros létezik

Talán meglepő, de hasonlóan jó a helyzet a legmodernebb fizetési megoldások terén is. A legújabb technológiák meglepően gyorsan lesznek elérhetők nálunk. Ez talán annak köszönhető, hogy a régióban, de talán egész Európában nálunk a legmagasabb az egy főre eső banki informatikusok aránya. Éppen ezért sok világcég az elsők közt teszteli Magyarországon az innovatív megoldásait. Az persze már egészen más kérdés, hogy az ország egészét tekintve mennyire elterjedt a készpénz nélküli fizetés, hiszen e tekintetben a lemaradók közt vagyunk. Aki persze a főváros belső kerületeiből veszi a "reprezentatív mintáját" az épp az ellenkezőjét látja. Van már mobiltárcánk, érintés nélküli fizetést biztosító NFC-nk, és számos olyan startup cégünk, mint például a Kóka János nevéhez köthető Cellum. Ez utóbbi élenjár az elektronikus, mobiltelefonos fizetési megoldásokban, sőt a világon elsők közt kapott olyan tanúsítványt, amely szuperbiztos távoli tranzakciós rendszerét hitelesíti.

Ennek ellenére az ilyen innovatív cégek széles körű elterjedését nem segíti, hogy otthonunk nem Frankfurt, nem London és nem is Kalifornia. E helyeken ugyanis számos ismert lakossági megoldás hódít a mobiltelefonos fizetés terén, hiába igen erős (sőt, saját bevallásuk szerint erősebb) technológiailag a Cellum, inkább nagy banki ügyfeleknek szállít megoldásokat, erős brandek mögé felsorakozva.

Hiába tehát a nagy innovációs potenciál, aki a legmodernebb fizetési megoldásokra szeretné építeni webes, vagy hagyományos üzletét, az falakba ütközik. Miközben az EBay-en és kínai-hongkongi társaikon tranzakciók millióit bonyolítja a PayPal és a hasonszőrű konkurenseik, addig nálunk az aukciós szájtokon a legelterjedtebb online fizetési metódus a banki átutalás, a webáruházakban pedig nagyon erősen jelen van a személyes átvétel és a helyszíni, vagy postai utánvétes fizetés. Mondhatjuk erre, hogy ez főképp a bizalom hiánya és a sok visszaélés miatt van. Ám az is tény, hogy az átlagemberek többsége ma is a készpénzt és a személyes átvételt preferálja akkor is, ha a legnagyobb, legmegbízhatóbb netes áruházakból rendel.

Akinek van az sem sokat használja

Az attitűd persze, ha lassan is változik, ebben van óriási szerepe az olyan szerveződéseknek mint a Mobiltárca Szövetség, vagy a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (Szek.org); illetve az olyan nagy kártyacégeknek, mint a Mastercard, amely nálunk elsők közt vezette be és terjesztette el ügyfelek tízezrei közt a mobiltelefont bankkártyává konvertáló megoldását. De ma már a Visa hasonló megoldásai is teret nyernek nálunk. Már csak azért is, mert a sűrű fillér elve alapján, hatalmas üzletről van szó. A kártyacégek minden vásárlás után 1-5 százalékos jutalékot szednek. A kiskereskedők sem panaszkodnak túlzottan, hiszen igen drága a készpénzgyűjtő páncélautók szolgáltatása, illetve a kisebbeknek igen kockázatos és macerás a nap végén egy, akár többmilliós napi bevételt tartalmazó nejlonzacskóval a bankba sétálni. A bankok ráadásul igen drágán kezelik a készpénzt, így az 50-60 feletti korosztály is egyre inkább rászokik a bankkártyák használatára.

A folyamat persze lassú, az út rögös. Az idősebb vagy kevéssé iskolázott rétegek ugyanis jellemzően csak folyószámlákhoz kapcsolódó, pénzfelvételre alkalmas kártyákat használnak mifelénk. Azt is csak azért, mert ma már a fizetéseket nem borítékban és szalaggal, hanem bankszámlára kapják. Az említett rétegekből a többség a hó elején elmegy, az első ingyenes ATM készpénzfelvéttel magához veszi fizetését vagy nyugdíját, majd elhelyezi azt az ágynemű közé, vagy a kredencbe a bejáratott befőttesüvegbe.

Hiányzó hitelkártya kultúra

Az effajta pénzügyi kultúra számára igazi sokkot jelent a hitelkártyák terjedése. Még olyan, az átlagnál tanultabb újságíró ismerős is akadt, aki bő egy év után szembesült azzal, hogy milliós nagyságrendű a hitelkártya tartozása. A banki ügyintéző elé ülve egy ideig értetlenül kérdezgetett, hiszen ő mindig befizette a havi értesítőn feltöntetett pár ezer forintos összeget. Csakhogy, mint kiderült, az a minimum fizetendő összeg volt, így hősünknek fel sem tűnt, hogy nem 5 hanem 50 ezer forintot költ el havonta a kártyájáról. Persze igencsak fel volt háborodva, amikor a 40 százalék feletti hitelkamatot kiszámlázta a pénzintézet.

Tény persze, hogy a bankkártya, különösen a hitelkártya birtokában szinte mindenki elcsábul, így egy igen hosszú tanulási folyamat, mire az új eszközökkel megtanulunk spórolni. És különösen igaz ez az érintés nélküli kártyákra, vagy a bakkártyává konvertált mobiltelefonokra. Aki még nem próbálta, az nem is sejti, milyen egyszerű megszabadulni egy-két ezrestől ilyen módon. No persze amikor a visszafizetésről van szó, már korántsem ilyen könnyű a helyzet…

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!