A hasznos kis eszköz órákra lebontva mutatja, hogy mely napokon mely órákban a legzsúfoltabb az adott hely, így remélhetőleg sok időt és idegeskedést tudunk majd megspórolni magunknak ezekre figyelve.
A forgalmi adatok közlésével a fejlesztők reményei szerint az emberek átértékelik majd, hogy mikor térjenek be egy-egy vendéglátó helyre, ezzel segítve, hogy a nap során jobban eloszoljon a tömeg. Ez végeredményben pedig a vendégek és az üzletek, éttermek számára is pozitív lehet.
Külön zseniális az újításban, hogy nem maguk a cégek szolgáltatták a felhasznált adatokat, hanem többek közt az Android telefonok GPS információiból következteti ki a rendszer, hogy mely időpontok a legzsúfoltabbak. Így rögtön az újítás elindulásakor vendéglátóhelyek millióira láthatjuk a forgalmas időszakokat, ráadásul arról is megbizonyosodhattunk, hogy nem hiába gyűjtik rólunk a temérdek információt a technológiai vállalatok
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!