K&H: újabb boom a készpénzmentes fizetéseknél

K&H: újabb boom a készpénzmentes fizetéseknél
Továbbra is erősen emelkedőben vannak az okoseszközös fizetések. Az év első öt hónapjában több mint 18 millió tranzakcióra került sor, 75 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan az okoseszközös fizetésekhez társuló forgalom 93 százalékkal több mint 128 milliárd forintra nőtt. Az Apple Pay-fizetések száma 72 százalékkal emelkedett, a Google Pay esetében pedig 80 százalékos volt a többlet.

Folytatódik az elektronikus fizetések térnyerése a bankkártyás fizetések száma, ezen belül pedig az okoseszközös tranzakciók adatai alapján - közölte a K&H.

látványos növekedés

Az idei év első öt hónapjában a pénzintézet lakossági ügyfelei az Apple Pay, a Google Pay, a Xiaomi Pay és a Garmin Pay alkalmazás segítségével összesen több mint 18 millió tranzakciót bonyolítottak, ami 75 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A vásárlásokhoz köthető forgalom 93 százalékkal több mint 128 milliárd forintra emelkedett.

"Tartós emelkedés látható az okoseszközös fizetéseknél. Az úgynevezett bázisadatok, azaz az egy évvel korábbi viszonylag alacsony számok is fontos szerepet játszanak az erőteljes dinamikában, de az organikus fejlődés is nagyon jól látható. A digitális megoldások fejlesztését kiemelten kezelő K&H eddig is és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy tovább bővüljön az elektronikus fizetési forgalom. A pénzintézet ezért is támogatja a magyar jegybank napokban megjelent új pénzforgalmi stratégiáját, amely egyebek mellett a digitális pénzügyek népszerűsítését célozza" - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője. Hozzátette: "A digitális megoldások fejlesztése mellett továbbra is fontos, hogy az ügyfelek választhassanak a különböző fizetési alternatívák közül, így lehetőségük legyen a készpénzes fizetésre is."

melyikkel, mennyit?

A K&H adataiból kiderül, hogy a különböző okoseszközös fizetési megoldások közül a Google Pay-hez és az Apple Pay-hez köthető a legjelentősebb forgalom. Az idén január eleje és május vége között a Google Pay-fizetések száma éves összevetésben 80 százalékkal 6,7 millióra emelkedett. Ezzel párhuzamosan az Apple Pay-tranzakciók száma 72 százalékkal 11 millió fölé nőtt. A másik két okoseszközös megoldás közül a Garmin Pay-fizetések száma 72 százalékkal 97 ezerre emelkedett. A Xiaomi Pay-nél a vásárlások száma 650 százalékkal 29 ezerre nőtt, a kiugró emelkedést tekintve figyelembe kell venni, hogy a Xiaomi Pay csak tavaly márciustól érhető csak el, így a múlt év első öt hónapjára vonatkozó adatok még alacsonyak voltak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!