Jönnek a Google robotok

Jönnek a Google robotok
A hét híre volt, hogy megvette a Google a fantasztikus robotokat tervező Boston Dynamics-ot. A szakma nem nagyon érti, hogy mit kezd majd a céggel.

Hatalmas robotokat tervezett az elmúlt években a Boston Dynamics. Ügető fémszörnyek, marsjárók, és emberformájú gépek sokaságát alkották meg a jövőről álmodozó mérnökök. A tranzakció megtörténte után a sajtó hatalmas meglepetésnek tálalta a felvásárlást.

A Boston Dynamics azonban nem az első robotikai felvásárlása volt a cégnek, a keresést uraló Google az elmúlt fél évben további 9 céget vett meg ezen a területen. A mostani talán a legnagyobb közülük. Az elemzők nem bocsátkoztak találgatásokba azzal kapcsolatban, hogy mennyit is áldozott a Google robotikára az elmúlt időszakban, de bizonyosnak látszik, hogy a cég a jövőbe való befektetésnek gondolja a robotikai fejlesztéseit.


Nincs benne semmi meglepő, hiszen az intelligens közlekedési megoldások közül a vezető nélküli autóval már jó ideje dolgoznak. Az űrtechnológiának is elég erőteljes "reneszánszát" éljük. Kína versenyt indított a Hold elfoglalásáért, tehát Amerikának sem szabad lemaradni, kimaradni. A legnagyobb vállalatok nem tehetik meg, hogy nem szállnak be ezekbe a versengésekbe, s mivel a cég a legintelligensebb technológiákkal igyekszik megtartani a felhasználók fegyelmét egyértelmű volt, hogy a robotika nagyon menő lesz mostanában.

Az okosszemüveg - a Google Glas - volt az egyik első ilyen lépés, de most látható, hogy ez egy komoly trend a cég stratégiájában. A Google egyszerűen csak nem akar lemaradni a versnyben, s kommunikációs szempontból mindegy is, hogy mennyibe került a cég felvásárlásával járó hírverés. 

A Google mostantól viszont robot nagyhatalommá növi ki magát, érdemes lesz figyelni, hogy merre haladnak majd a fejlsztések, amelyek egy része már most is lenyűgöző eredményeket mutat. Az El Commercio színes összeállítása jól mutatja hol is tart ma a robotok világa.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!