Jön a Samsung új csúcsprocesszora

Jön a Samsung új csúcsprocesszora
A legfrissebb hírek szerint 2021 harmadik negyedévében debütálhat az Exynos 2200-as processzor, emellett pedig két másik chipet is készít a Samsung.

A Samsung még január közepén mutatta be azt az új processzort, ami a Magyarországon is kapható Galaxy S21-ekben dolgozik, és ami olyan jól sikerült, hogy több fronton is jobbnak bizonyult a Snapdragon 888-nál - írja a hvg.hu. Az élet azonban itt nem állt meg, és a jelek szerint már a csőben lehetnek az újabb egységek is.

A pontos információiról ismert szivárogtató, IceUniverse arról írt a Twitteren, hogy három Exynos-lapka is érkezhet az idei esztendőben. Ha jók az értesülései, akkor egy középkategóriás, 800-as sorozatú, egy felsőkategóriás 1200-as sorozatú, valamint egy csúcskategóriás 2200-as sorozatú chip érkezhet a piacra.

Az utóbbi kettő szinte biztosan tartalmazni fogja az AMD RDNA architektúrára épülő grafikus processzort is. Ezt, mármint a GPU-t a tervek szerint júniusban mutathatja majd meg a Samsung, a teljes lapkakészlet pedig az év második felében érkezhet meg. Vagy 2022-ben, ha abból indulunk ki, hogy a 2100-at alig másfél hónapja mutatták be. A ZDNet Korea viszont már tudni véli, hogy a 2200 valamikor 2021 harmadik negyedévében érkezhet meg – írja a GSMArena.

Az Exynos–AMD-lapka ugyanakkor nemcsak a mobilokba kerülhet bele, a tervek szerint Windows 10-et futtató laptopokba is belepakolná ezt a dél-koreai cég. Korábban a Samsung laptopjaiba a Qualcomm processzorát építették be.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Samsung, processzor