Jelentős változás a Ferling vezetésében

Jelentős változás a Ferling vezetésében
Öt évvel ezelőtt nagy visszhangja volt, hogy a FERLING cégek vezetését az alapító a fiára bízta, és hátrébb lépett az ügynökség életében, de a generációváltó cégnél újabb fordulat történt: Ferling Dávid visszaadta apjának a karmesteri pálcát.

Öt évvel ezelőtt nagy visszhangja volt, hogy a FERLING cégek vezetését az alapító a fiára bízta, és hátrébb lépett az ügynökség életében. Az azóta eltelt idő alatt egyesítették a cég érdekeltségébe tartozó vállalkozásokat, felújították az ügynökség pécsi központját és ezzel a lendülettel a FERLING vizuális arculatát is átalakították. Az ügynökség 2016-ban és 2017-ben több szép szakmai sikert is elért, miközben komoly üzleti kihívásokkal is sikerült megküzdenie.

A FERLING az elmúlt évet ügyfélkörének jelentős bővítésével, portfoliójának frissítésével és kitűnő eredménnyel zárta, de a generációváltó cégnél újabb fordulat történt: Ferling Dávid visszaadta apjának a karmesteri pálcát, a továbbiakban már csak a vállalkozás pénzügyi menedzsmentjében, illetve a DIGITAL üzletág szakértői feladatainkat támogatásában vesz részt, miközben Ferling Woodworks néven indított egyedi bútorgyártó vállalkozására fókuszál.

„A visszaváltás zökkenőmentesen zajlott, az idei évet is nagy lendülettel kezdtük – mondta a 60. életévét nemrég betöltő régi-új ügyvezető. – 2023 végéig szóló stratégiai programot dolgoztunk ki, akkor szeretnénk majd újra változtatni. Hogy mit és hogyan, azt ma még nem tudjuk pontosan. Nem így terveztük, de egyébként nem esett rosszul a visszatérés, hiszen Dávid is és én is azt csináljuk, azt csinálhatjuk, amit szenvedélyesen szeretünk.”

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: karrierhirek