Jeff Bezos cége is űrutazást indít

Jeff Bezos cége is űrutazást indít
Mintha az elmúlt évek egy vezető trendjévé vált volna, hogy a gazdag, sikeres vállalkozók a technológia iránti lelkesedésük miatt az űr meghódításába kezdenek.

 

A SpaceX alapító Elon Musk, és a Virgin Galactic tulajdonos Richard Branson mellé most csatlakozik Jeff Bezos, Amazon vezérigazgató is, akinek Blue Origin nevű cége is a tervek szerint hamarosan turistákat szállít majd az űrbe.

 

A másfél évtizede futó vállalkozás kísérleti próbálkozásai lassan beérnek, és a hivatalos bejelentések szerint, még ez év végén megkezdődhet a kalandvágyó turisták szállítása. A New Shepard elnevezésű űrhajó körülbelül 100 km magasba repíti az utasait, mely körülbelül 8-szor magasabban van, mint az utasszállító repülőgépek utazómagassága. Érdekes, hogy az apró űrrepülő csupán 3 utas befogadására alkalmas.

A Blue Origin már befejezte a meghajtó rakéták tesztelését, melyek megfelelőnek bizonyultak az kísérleteken. Jelenleg folyik a fel- és leszállást vezérlő speciális rakéták fejlesztése és tökéletesítése.

Bár esetleges jegyárakat még nem tudni, biztató jel, hogy egyre több cég verseng majd az űrrajongókért, mely idővel mindenképpen lejjebb szoríthatja majd az árakat. Ha így haladnak a fejlesztések, akkor néhány évtizeden belül naponta többször fognak repülni a kis űrhajók az utasokkal a világűrbe és vissza.

Az űr látszik már csak kihívásnak? Vagy a világjobbító tervek kerülnek egy idő után előtérbe a szupergazdagok körében? Egyerűen csak a gyermeki fantáziánk tör elő ezekből az álmodozókból? Nem tudjuk, de tény, hogy a polgári űrkutatás egyre inkább helyet követel a világűr meghódításából.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!