Itt a Microsoft új rendszere, a Windows 365

Itt a Microsoft új rendszere, a Windows 365
Az előfizetéses alapon működő szolgáltatás nem egyetlen szoftver, hanem egy felhőben működő PC.

A Microsoft hivatalosan is bejelentette új szolgáltatását, ami havidíjért kínál majd hozzáférést egy felhőben működő, többféle szoftverrel rendelkező számítógéphez. A fejlesztés főként azoknak jelenthet segítséget, akiknek nincs lehetőségük modern a programok futtatására. Például azért, mert az otthoni gép nem képes rá, újat pedig nem tudnak vásárolni.

A Windows 365 néven érkező újdonság legfontosabb előnye, hogy az év minden napján, éjjel-nappal üzemel majd. Az előfizetők ennek megfelelően bármikor rácsatlakozhatnak, és addig használhatják, ameddig akarják. Az egész tehát olyasmi lesz, mint egy rendes, otthoni számítógép, azzal a különbséggel, hogy a rendszert a Microsoft távoli szerverei működtetik.

Mivel az egész felület a felhőben lesz elérhető, a rendszeren lévő adatok sem helyben tárolódnak majd, hanem a Microsoft platformján. Ezzel kapcsolatban a redmondi cég azt ígérte, hogy a lehető legkorszerűbb védelemre törekednek, a belépéshez pedig sokféle azonosítási lehetőséget vehetnek majd igénybe a felhasználók.

A Windows 365 további előnye a Microsoft szerint, hogy a rendszerrel kapcsolatos karbantartási és frissítési feladatok is lekerülnek az ember válláról. Magyarán: minden ilyet a másik oldal intéz majd, az egyénnek pedig csupán annyi a dolga, hogy élvezze a bérelt „gép” funkcióit. Azt egyébként még nem tudni, hogy pontosan milyen költségekkel lehet majd igénybe venni a felhőalapú Windowst, de azt már igen, hogy szinte mindenen működni fog – még mobilról is. A rendszer augusztus 2-án debütál.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Microsoft, windows