Indul az idei InnoMax Díj

Indul az idei InnoMax Díj
Az Invitech Solutions október elején ismét meghirdette az egyik legnépszerűbb hazai innovációs seregszemlét.

 

Az Invitech InnoMax Díj célja, hogy komoly, érdemi támogatással segítse valóra váltani azokat az ötleteket, amelyekkel jobbá tehetjük életünket, mindennapjainkat. Az idén már nyolcadik alkalommal kiírt pályázaton, két – a Business, valamint a Nonprofit és civil – kategóriában lehet indulni. A nevezési határidő: 2017. október 31.

A 2009-ben útjára indított díjnak köszönhetően számos ötlet valósulhatott már meg a gazdasági és a civil szektor legkülönbözőbb területein. Kapott már elismerést lakóházak felhő alapú energiafelügyeleti rendszere, közösségi bűnmegelőzési program, az orvos-beteg kommunikációt segítő, mesterséges intelligencia alapú chat-alkalmazás, és olyan nemes célok megvalósulását is segíthette már a pályázat, mint a kamaszok lelki elsősegély-szolgálata vagy az elveszett gyerekek felkutatása. Az üzleti infokommunikációs megoldásszállító szemlélete a pályázatban is visszaköszön, annak célja, hogy az itthon kitalált ötleteket lehetőség szerint, minél nagyobb arányban sikerüljön itthon megvalósítani. Ehhez a szervezők idén is változatos témájú pályázatokat várnak. A tavalyi évben 160 nevezés érkezett és volt pályázó, aki 2 millió forint összegű támogatást kapott fejlesztéseihez. Az Invitech Solutions egyébként a pénzügyi támogatás mellett, a szakmai konzultáció lehetőségét is felajánlja a nyerteseknek.

„Cégünk fontosnak tartja, hogy a korszerű infokommunikációs megoldások évről évre, egyre szélesebb kör számára váljanak elérhetővé. Mindemellett pedig azt is ösztönözni kívánjuk, hogy azok a fejlesztési lehetőségek, amelyek az üzleti világban is komoly előrelépést tesznek lehetővé, olyan szervezetekhez is eljussanak, akik egy-egy közösség számára szeretnének valamit jobbá, könnyebbé tenni, nem is feltétlenül csak profitorientált módon. Ahhoz, hogy egy ötletből valódi, kézzelfogható szolgáltatás vagy termék legyen, rengeteg erőforrásra van szükség, és ez utóbbi nem mindenütt áll rendelkezésre ott, ahol egyébként valakinek eszébe jutott valami nagyon jó. Az Invitech InnoMax Díj itt találta meg a helyét, az innováció támogatójaként kívánja segíteni a legkülönfélébb infokommunikációs megoldások elterjedését. Fontos, hogy a lehetőségekhez mérten, minél inkább csökkenjen a digitális távolság a gazdasági élet szereplői és a civil világ között, és mindkét terület esetében lényeges, hogy amit tesznek, az a közjót szolgálja. Mi ebben vagyunk partnerek, ezért várjuk és támogatjuk a jobbnál jobb ötleteket” – fogalmazott Javorniczky Áron operatív vezérigazgató-helyettes, az Invitech InnoMax Díj zsűrielnöke.

A Business kategóriában olyan innovatív, lehetőség szerint egyedi beruházási-, fejlesztési ötletek vagy projekttervek bemutatását várják, amelyek felhasználása nem csak a pályázó, hanem mások üzleti sikereihez is hozzájárulhat. Itt a vállalatok mellett, a különböző intézmények pályázatait is szívesen fogadja a neves szakemberekből álló zsűri, akiknek listáját az év végéig hozzák nyilvánosságra. A kategóriában mérettől függetlenül bármely hazai vállalkozás vagy intézmény elindulhat.

A Nonprofit és civil kategóriában pedig olyan projekteket várnak, amelyek élhetőbbé tehetik környezetünket, legyen szó fenntarthatóságról, oktatásról, egészségügyről, felzárkóztatásról vagy éppen esélyegyenlőségről. Erre a pályázatra értelemszerűen a civil és nonprofit szervezetek nevezéseit várják, szintén mérettől függetlenül. Az előző évi tapasztalatok és a sok pozitív visszajelzés eredményeképpen, ennek a kategóriának a pályáztatását idén is a hazai üzleti világ és a civil szféra közötti híd szerepét betöltő egyik legismertebb szervezet, a Magyar Adományozói Fórum (MAF) partneri együttműködésével bonyolítja le az Invitech Solutions. A két kategória kiírása a társaság honlapjáról és blogjáról is letölthető, utóbbin egyébként számos más, a pályázathoz is hasznos szakmai anyag tekinthető meg.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!