Ilyen lenne az iPhone 13!

Ilyen lenne az iPhone 13!
Az eddig kiszivárgott információk alapján úgy tűnik, nem számíthatunk forradalmi változásokra a szeptemberben érkező iPhone 13-aknál. Ez azonban nem zavarta azt a dizájnert, aki elképzelte, milyen is lehetne a kor kihívásainak megfelelő iPhone.

Négy új iPhone-modellel készül a szeptemberi bemutatóra az Apple. Bár valamennyiükön lesznek módosítások az elődökhöz képest, az igazán forradalmi változtatások – úgy tűnik – váratnak még magukra - írja a hvg.hu.

A koncepciókészítésben jeleskedő ConceptsiPhone viszont szabadjára engedte a képzeletét, és látványos videóban mutatja be, milyen is lehetne egy igazán különleges iPhone. Sokban eltérne az elődjétől, a legfeltűnőbb változás viszont a hátoldalt érinti: ide kerülne a másodlagos, viszonylag kicsi kijelző, amelynek elhelyezése szimmetrikus lenne az egyébként továbbfejlesztett kameráéval. Ez a kijelző szolgálna az értesítések és egyéb információk megjelenítésére, miközben a telefon arccal lefelé feküdne az asztalon.

Az elképzelt iPhone 13 Prónak egyetlen portja sem lenne – és bár nem biztos, hogy ez mindenkinek tetszene, nem árt tudni, hogy az Apple állítólag már egy ideje foglalkozik ezzel a megoldással. Egy ilyen iPhone kizárólag vezeték nélküli kapcsolatokra hagyatkozna, ami – mutat rá a Softpedia – biztonságosabbá tehetné az eszközt, mivel jelenleg a legtöbb feltörési módszerhez vezetéket használnak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: iphone