Az outdoor márkák szellemiségéhez hozzátartozna a környezettudatosság. A cégek kommunikációjukban előszeretettel hangsúlyozzák is a természet szeretetét, a valóságban azonban olyan nagy márkák, mint a North Face, vagy a Mammut csak üres szólamokat puffogtatnak. Úgy tűnik, valójában nem fontos nekik, hogy ne szennyezék maradandóan a környezetet mérgező vegyi anyagokkal. A túraruhaboltok levegőjében kimutatott PFC-k vízhatlanná és szennytaszítóvá teszik a ruhaneműket. Ezen vegyszerek viszont nem csak a környezetet, de az emberi egészséget is károsítják. A véráramba kerülve rákkeltő anyagokká alakulnak, gyengítik az immunrendszert és a szaporodási képességet, sőt akár veserákot vagy hererákot is okozhatnak. Pedig létezne alternatíva. A svájci Rotauf már kiiktatta a PFC-ket a gyártásból, a nálunk is kapható német Vaude pedig 2018-ig tervezi ezt elérni. Mindkét cég elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ig nullára csökkenti a veszélyes vegyianyag-kibocsátást.
Az outdoor boltok tesztelése mellett a Greenpeace a divatipar termékeit is rendszeresen vizsgálja. A környezetvédő szervezet a napokban tette közzé a legfrissebb jelentését arról, hogy melyik divatmárka miként halad a vállalásával, miszerint 2020-ig teljes egészében kivonja a mérgező vegyi anyagokat a gyártási folyamatából. Az utolsó helyen kullog például a Nike és az Esprit. Ezek a cégek egyelőre nem tettek semmit azért, hogy kivonják a vegyszereket a ruháikból. Élenjár viszont a méregtelenítésben a nálunk is népszerű H&M, a Zarát tulajdonló Inditex és a Benetton. A középmezőnyben vannak olyan cégek, mint az Adidas, a Levi's, a Burberry vagy a Puma. Ők már tettek gyakorlati lépéseket, de még nem vonták ki a kellő mennyiségű veszélyes vegyszert a gyártásból, ráadásul a kivonandó anyagokat egy olyan lista alapján határozzák meg, amelyen nem szerepelnek például a PFC-k és egyes veszélyes oldószerek.
“Újra felszólítjuk a divatcégeket és az outdoor márkák gyártóit, hogy ne mérgezzék tovább a környezetet, a dolgozóikat és a termékeik vásárlóit. Kötelezzék el magukat a zéró vegyianyag-kibocsátás mellett és valósítsák is meg a méregtelenítést 2020-ig. Mivel vannak, akik ezt már megtették, tudjuk, hogy nem lehetetlen a veszélyes vegyi anyagok kivonása a ruhaiparból.” - mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője. A Greenpeace továbbra is nyomon követi a ruhák méregtelenítéséért indított kampányához csatlakozó divatipari cégek és outdoor ruhagyártók teljesítését. A Detox-Catwalk és a Detox-outdoor.org oldalakon mindenki figyelemmel kísérheti, hogyan teljesít kedvenc márkája a méregtelenítésben, milyen mértékben követik igazi tettek a cégek vállalásait.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!