Hogy értékel borokat a mesterséges intelligencia?

Hogy értékel borokat a mesterséges intelligencia?
Feleslegessé válnak a borszakértők? Erről persze szó sincs, mindenesetre komoly segítség lehet a mesterséges intelligencia, amelyik igazi sommelier módra ad értékelést a borokról.

Ez a cabernet nagyon száraz, némi szeder gyümölcsösség érződik benne, ami kiemeli a savakat és a tanninokat. Akár egy borszakértő is mondhatta volna ezt, azonban ezúttal egy algoritmus generálta a mondatot - írja a hvg.hu.

Az Egyesült Államokbeli Dartmouth College kutatói olyan mesterséges intelligencia algoritmust fejlesztettek, amely borról (és sörről) tud véleményt írni. És nem is akármilyet, szinte megkülönböztethetetlen az emberi szakértők által írottaktól. Ezek a kísérletek nem öncélúak, ugyanis az ilyesfajta kritikák segíthetnek a bortermelőknek összesíteni az értékeléseket, és sablont is lehet belőlük készíteni.

„A mesterséges intelligencia felhasználása értékelések írásához és szintetizálásához a piac mindkét oldalán hatékonyságnövelést eredményezhet. Reméljük, hogy a mesterséges intelligencia ilyesfajta felhasználása előnyére válhat a nagyobb írási munkával szembesülő értékelőknek és azoknak a fogyasztóknak, akiknek rengeteg tartalom között kell válogatniuk” – idézi a ZME Science Prasad Vanát, az International Journal of Research in Marketing folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzőjét.

A kutatók két nehézséggel is szembesültek e különös projekt során. Először is egy olyan algoritmust kellett készíteniük, amelyik eredeti és emberi minőségű termékértékeléseket tud írni a termékjellemzők segítségével. A következő feladat annak megvizsgálása volt, hogy adaptálható-e az algoritmus új értékelések generálására a nagyszámú meglévő értékelésből. Munkájuk szűkítése érdekében csak a bor- és sörkritikákra koncentráltak a szakemberek.

Természetesen a mesterséges intelligencia nem kóstolta a borokat vagy a söröket, ehelyett a kutatók több százezer korábban publikált bor- és sörkritikával képezték ki a programot. Az algoritmus először a korábbi áttekintések alapján tanulta meg, hogyan kell értékeléseket írni, majd a „saját vélemény” létrehozásához megadták neki a bor vagy a sör jellemzőit, például a szőlészet vagy a sörfőzde nevét, az ital stílusát, alkoholtartalmát és árát. Ezek alapján a mesterséges intelligencia megtalálta a már létező véleményeket, általánosan használt jelzőket vett fel, és ezeket használta az értékeléseihez.

A kutatók a program teljesítményét is tesztelték. Egy emberi és egy mesterséges intelligencia által készített értékelést választottak 300 borhoz és 69 sörhöz. Ezután megkértek egy kísérleti csoportot, hogy olvassák el mindkét verziót, és döntsék el, melyiket írta ember, melyiket AI. A legtöbb esetben ez nem sikerült nekik.

Persze azt senki sem állítja, hogy az algoritmus tökéletes lenne, megvannak a maga korlátai. Például nem tudja megjósolni egy olyan ital ízprofilját, amelyet korábban még nem írtak le. Éppen ezért azt a kutatócsoport is hangsúlyozza, hogy a kód nem helyettesítheti a professzionális termékbírálatot, csupán az anyagkészítést és -olvasást teheti hatékonyabbá. Ettől függetlenül a mesterséges sommelier komoly előnyökkel járhat azoknak az éttermeknek, amelyek nem engedhetik meg maguknak borszakértők foglalkoztatását – vélik a kutatók.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!