2017. április 19. 08:01E-volution
Tízből négy startup cég szerint nehezebb lett az utóbbi egy évben a szoftverfejlesztők megtalálása. A leghatékonyabb eszköz pedig a személyes kapcsolatrendszer megmozgatása.
A legkeresettebbek között a Java, .Net fejlesztők, az UX designerek és az adattudósok (data scientist) – derül ki az április 20-21-én megrendezésre kerülő Startup Safary céges résztvevőinek körében végzett gyorsfelmérésből. Az IseeQ fejvadászcég szakértője szerint már nem a fizetés és a cég neve a döntő az informatikusok munkahelyválasztásánál, sokkal inkább a fejlődési lehetőség, a kihívást jelentő projektek és a munkakörnyezet. A cég összegyűjtötte az utóbbi egy évből a munkaadók által kínált fizetéseket. Négy év tapasztalattal, senior szinten már szinte természetes az 1 millió forint feletti fizetés.
A felmérésben részt vett cégek 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezebb szakembert találni, ebből 8 százalék szerint sokkal nehezebb, míg minden második válaszadó nem lát változást. A leghatékonyabb módszer a személyes ismeretség és a munkatársak ajánlásai (67-67%). Ezt követi az internetes hirdetés (45%), majd az egyetemi rendezvények (20%) és a fejvadász (7%).
Az utóbbi egy év fizetési trendjeire vonatkozó kérdésre 17 százalék azt válaszolta, hogy 10% felett emelt, 58 százalék az 1-10 százalékos sávban növelte a fizetést. 25 százaléknál nem változott. Csökkentésről senki sem számolt be.
A startup cégek a legkeresettebb pozíciókról is nyilatkoztak. Ezek pedig a következők: Full Stack Software Developer, Data Scientist, UX designer, Front end developer, Back end developer, JAVA fejlesztő, .NET fejlesztő.
Szakmai képzés, távmunka és ingyen kávé
A kitöltők a kérdőíven arra is választ adtak, mit tartanak különösen fontos eszköznek a munkatársak megtartásában. A legtöbben a cégen belüli vagy azon kívüli képzéseket, a külföldi konferenciákon való részvételt említették, a mentorprogramot. A másik fontos elem a munka-magánélet egyensúly, a rugalmas munkavégzés, a távmunka lehetősége.
Nagy a megtartó ereje az izgalmas projekteknek, a legújabb technológiák alkalmazásának is. Persze a pénzről sem szabad megfeledkezni: néhány válaszban felbukkan a jelentős bónusz, a rendszeres fizetésemelés. Akad olyan cég, ahol a világszerte ismert kávézólánc ingyenkávéja is hozzájárul az informatikai fejlesztők munkakedvének és a cég iránti lojalitásának növeléséhez.
Így látja a fejvadász
Batiz Péter, a budapesti IseeQ fejvadászcég informatikai divíziójának csoportvezetője elmondta, az utóbbi években sokkal tudatosabbak lettek a szoftverfejlesztők és a fejlesztésben dolgozók az álláskeresésben. „Míg korábban a cég neve és a kínált fizetés vitt mindent, mostanra a fejlődési lehetőség, a vállalat projektjei, a céges kultúra egyre nagyobb szerepet játszanak.” Hozzátette: a szakemberek Budapestről nehezen csábíthatóak vidéki városokba, fordítva viszont van mobilitás.
Az IseeQ Kft. szakemberei az utóbbi egy év tapasztalatai alapján összegyűjtötték, milyen béreket kínálnak a nemzetközi piacra dolgozó magyar startupok és a külföldi hátterű cégek kisebb fejlesztőközpontjai. Az alábbi összeállításból látszik, hogy a kezdő bérek bruttó 300 ezer forint körül indulnak, senior szintre jutva már szinte természetes a bruttó 1 millió forint feletti fizetés.
Szoftverfejlesztői fizetések a nemzetközi piacra dolgozó budapesti startup cégeknél (havi bruttó összegek, forintban)
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
E-volution