„Szia Zoli! A pénteki nappal kapcsolatban jelentkezem, hogy a kialakult vírushelyzetre való tekintettel tudjuk-e online formában tartani a coaching ülésünket? Mit szólsz hozzá?” – tettem fel pár hete a kérdést az egyik ügyfelemnek, akivel eddig személyesen találkoztunk.

„Uhh, hát… ez nagyon jó kérdés. Sokat gondolkoztam ezen, látom, hogy mi történik és értem, hogy most ezt a legjobb tennünk, engem is home office-ba küldtek. Szóval számítottam rá, hogy ez fog történni az üléseinkkel is, de mégis … mégis nehéz. Mert nem tudom elképzelni, vagyis egyelőre nem, hogy hogyan tudnék bevonódni itthonról egy olyan dologba, amihez nekem szükségem van a helyzetre és a szituációra, ami elindítja bennem a gondolatokat. Teljesen másként látom itthonról, mindenfajta nyomás nélkül a dolgokat, mint például nálad. Félek, ez nem vinne előre az utamban a célom felé” – hangzott a válasz az ügyféltől.

És biztos vagyok benne, hogy ezekkel az gondolataival, érzeteivel nem volt egyedül akkoriban. Talán most sem?

Legtöbbünknél az online térről alkotott véleményünk, megítélésünk, tapasztalatunk gyökeres változáson mentek keresztül az elmúlt 9-10 hétben.

Kezdve azzal, hogy egyáltalán szóba jött, mint ’cselekvési tér’. De ne szaladjunk ennyire előre.

Egészen 2020. márciusának közepéig határozottan állítottuk, hogy az emberiség már jó ideje digitális világban él:

Online rendelünk ételt, ruhát, ajándékot, szervezünk találkozókat, tonna számra írjuk az emaileket, boldogan szörfölgetünk a neten napi több órát, megosztunk képeket, posztokat, olvassuk a híreket, csetelünk órákat a barátainkkal, netbankolunk, részt veszünk e-learning tanfolyamokon, vagy csak fogyasztjuk a digitális tartalmat gyakorlatilag korlátlanul. Egyre többen már meg is élnek abból, hogy az online térben mozognak. Kialakult a ’digitális nomád’ fogalom is, az ’élvezetes és fizikai kötöttségmentes munkát’ hirdetve. A tizen-huszonéves fiatalokat pedig már előszeretettel címkéztük ’cyber’-ré és nehezteltünk rájuk, mert napjuk 90%-át az online/virtuális térben élik.

Szóval azt hittük, hogy nekünk ez megy.

Hogy mi már rég digitalizálódtunk.

Erre jön ez a koronavírus és mindezt kb. minimum újragondoltatja.

Mert tény, hogy eddig is sok mindent intéztünk már online, ám 2020. márciusa és az utána következő hetek/hónapok mégis tudtak új helyzetet teremteni sok ember és vállalkozás, szervezet számára is.

Különös tekintettel azokra az iparágakra, szakmákra és tevékenységekre, amikről korábban mélyen, szinte kizárólagosan hittük, hogy a siker és hatékonyság a személyes jelenléttől kiemelkedő mértékben függ. Hiszen ki látott már olyat, hogy nem egy kényelmes fotelben ülsz a pszichológusoddal szemben, hanem otthon vagy és Zoom híváson keresztül beszéltek?!

Vagy vajon ki hitte el azt korábban, hogy egy vezető, akinek az emberei nem vele ültek egy irodában, hanem más helyszíneken (akár más országokban is) ültek, az hatékonyan tudja menedzselni a csapatot? És azt vajon ki hitte el, hogy ezek a ’remote’ csapatok is lehetnek hatékonyak úgy, hogy a vezető több száz vagy épp ezer kilométerre van (és lehet, hogy egy másik időzónában is)?

Érezzük, hogy az online tér és a hatékonyság fogalmak közös említése bizony gyenge lábakon áll.

De miért is vagyunk ennyire bizalmatlanok? Miért hisszük azt, hogy az online tér kevésbé alkalmas hatékony kapcsolattartásra, közös munkára? Miért esett nehezünkre elhinni azt, hogy akár pszichológus, akár coaching ülés is tud jól működni az online térben is?

Tény, hogy a digitális korban számtalan módon juthatunk adatokhoz, információhoz, ám mégsem egyértelmű, hogy mindezt megfelelően fel tudjuk dolgozni és szolgálatába tudnák állítani. Az internet elterjedésével eddig azt biztosan megtanultuk, hogy könnyen, gyorsan és sok információ érhető el. Ezeket viszont ritkán használtuk tudatosan, rendszerezetten, kifejezett céllal a mindennapi munkahelyi együttműködéshez vagy a saját jóllétünkhöz például. Azaz nincs elég gyakorlatunk mindebben (a technikai feltételt most alapul veszem), így könnyebb azt hinni, hogy amit ’nem tapasztaltunk az nincs is’.

Ami jó, azt ne piszkáljuk?
A coachingot kiemelve, ezen a területen is általános nézet az, hogy a coach személyes személyes jelenléte és ereje kulcsfontosságú sikertényező a bizalomteljes légkör kialakításában. A személyes kapcsolat, az ebből adódó spontaneitás, az egymásra hangolódás és az egymásra adott érzelmi reakciók nagyon fontos részét képezik minden kétszemélyes helyzetnek. A találkozás helye és ideje, a két fél által megteremtett bizalommal teli légkör a közös munka sikerességének kulcseleme.

Persze, ez a nézet nem is véletlen született meg, hanem az eddigi coach és ügyfél tapasztalások alapján. És ami jó, azt minek bolygatni, igaz?

Én magam közel 10 évig vezettem egy nemzetközi csapatot egészen 2018-ig. 35-en 14 országban voltunk, a legnagyobb időeltérés 3,5 óra volt Magyarországhoz képest. Ez a csapat kétszer kapott vállalati díjat a kiemelkedő teljesítménye miatt.

Bár vezetőként meglehetősen sokat utaztam a személyes kapcsolat kialakítása érdekében, azért nem volt ez sem időben, sem költségekben mindig megoldható. Maradt hát az online kapcsolódás. Alighanem ez volt az az időszak, amikor nálam ’kompetencia fejlesztés’ zajlott az online térben. Hiszen az elvárás a hatékony és eredményes csapatmunka volt, vezetőként ezért (is) feleltem, ahogyan azért is, hogy az egyéni teljesítmény is optimális legyen, hiszen ebből adódik össze egy csapat eredményessége is.

Nem volt mit tenni, fel kellett ’tűrni az ingujjat’ és ’gyúrni kellett a csapatot’. Szisztematikusan és tudatosan, sokszor viszont intuitívan is. Bizony sok meetingbe (és persze utazásba is) került elérni azt, hogy kialakuljon a csapatérzés, hogy kialakuljon az közeg, amiben mindannyian szeretünk dolgozni.

Szóval, amikor megérkezett a 2020. március közepe, egyszeriben az ismeretlen régi ismerőssé vált számomra. Azon kaptam magam, hogy vezetői tapasztalataimhoz nagyon hasonló ’online üzemmódot’ kezdtem felvenni a coaching ügyfeleimmel is. Hogy milyen is ez?

Leginkább talán a hozzáállásomat emelném ki: a korábbi tapasztalataim alapján mertem azt hinni, hogy nem lesz baj az online térben sem a coaching terén. Eddig is voltak olyan ügyfeleim, akik külföldön élnek és sosem volt alkalmunk személyesen találkozni. Mégis amellett döntöttek, hogy dolgozzunk együtt és mégis tudtak ezek a folyamatok is eredményesek lenni.

A kérdés tehát az lehet, miben más az online tér egy coaching folyamat esetén? Mert ne jelentsük már ki, hogy kevesebb. Vagy hogy nehezebb. Hogy nem is működik….

Átkapcsolás
A személyes tapasztalatom az, hogy én ilyenkor ’átkapcsolok online módra’. Ezt azt jelenti, alkalmazkodom ahhoz, ami van és azt veszem ’egésznek’ (így nincs hiányérzetem). Mert amíg egy személyes találkozó során 360 fokban, 4 dimenzióban ’kapom’ az ügyfelet, addig egy képernyő monitorja nyújtotta élmény ettől messze van. Ám bennem pont ez aktiválja a fókuszomat. Ez olyan, mint amikor egy érzékszervünk felerősödik, amikor egy másik épp nincs használatban, vagy nem használható. Az egyik funkció átveszi a másik funkcióját. Ez az extra fókuszált figyelem segít abban, hogy mihamarabb el tudjunk arról feledkezni, hogy valami elválaszt bennünket a fizikai térben. És amint ez megtörténi, amint ez a ’fal leomlik’, akkor létrejön A Kapcsolat kettőnk közt. Így, nagybetűvel.

Az a Kapcsolat, amiben már szabadon, falak nélkül száguldhatnak a gondolatok, az érzések, az energia. Az a Kapcsolat, ami kell az ügyfélnek ahhoz, hogy ugyanúgy megláthasson perspektívákat, ugyanúgy elgondolkoztassa, mint egy személyes találkozó során.

Ez történt Zolival is, aki eleinte el sem tudta képzelni azt, hogy a közös munkánk az online térben tud ugyanúgy működni. És persze nem volt ez attól még pont olyan. De rosszabb sem! És kevésbé hatékonyabb sem! Másabb volt. És így IS jó és eredményes volt!

Zolival azóta lezártuk a közös munkát. Mostanra ő is el tudja mondani, hogy az online tér az valóban más, ám ha úgy tekintünk rá, mint egy tanulható és fejleszthető készségre, akkor a nehézségei mellett az előnyeit is jobban megtapasztalhatjuk (pl. utazási idő megtakarítása).

Mindemellett persze azt is határozottan kijelentem én is, hogy a voksomat továbbra is a személyes találkozók mellett teszem le. Társas lények vagyunk, elemi ösztönünk a személyes kapcsolódás és már ismert előnyei, hasznai is vannak. Ugyanakkor az online térben történő coaching folyamatot se húzzuk le azért a kukán, mert valamit hiszünk róla, amit lehet, hogy még ki sem próbáltunk, vagy nem tanultuk meg eléggé…

Mert csak mostanság digitalizálódunk igazán!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!