Ha most frissíted a Windowst a gépeden, beszélhetsz is hozzá

Ha most frissíted a Windowst a gépeden, beszélhetsz is hozzá
Új funkciót fejleszt a Microsoft a Windows 11-hez: az operációs rendszer szót fogad majd a hangutasításoknak is.

Most teszteli a Microsoft a Voice Access (hangalapú hozzáférés) funkciót, amelyet már elérhetővé tett a 22518 Build fejlesztői csatornáján, így vannak, akik már próbálgathatják - írja a hvg.hu.

Bár a funkció fejlesztésekor elsősorban a korlátozott képességű felhasználókra gondolt a redmondi cég, a Voice Access bárki számára lehetővé teszi, hogy szóbeli parancsokkal irányítsa az operációs rendszert, illetve begépelés helyett elég legyen elmondania egy rögzítendő szöveget. Hangalapú parancsokkal lehet majd megnyitni alkalmazásokat, váltani közöttük, de lehetőség nyílik webböngészésre is, sőt felolvastathatunk, illetve megírathatunk e-maileket is.

Az új funkció korszerű beszédfelismerést használ. Egyelőre csak az angol nyelvet ismeri, ezért a használatához át kell állítani a Windows megjelenítési nyelvét English-US-re. Különösen kedvező, hogy a Voice Access internetkapcsolat nélkül is működik.

A Microsoft azt javasolja a felhasználóknak, hogy tisztán, érthetően beszéljenek, lehetőleg háttérzaj-mentes környezetben, és használjanak fejhallgatót. A hangalapú hozzáférés egy interaktív útmutatót is tartalmaz, ami elmagyarázza, hogyan lehet elvégezni a gyakori feladatokat szóban kiadott utasításokkal. A szóba jöhető hangparancsokat itt érhetik el.

Bár, mint említettük, vannak, akik már próbálgathatják a Voice Accesst, a funkció egyelőre még tesztfázisban van, és a Microsoft egyelőre észrevételeket szeretne begyűjteni a tesztelőktől, így a szélesebb körű indításának időpontjáról sincsenek még információk.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: windows