A Cruising Chauffeur rendszer nem csak pihenőidőt nyújt a sofőrnek, de a biztonságot is garantálja, ha a sofőr nem tudja átvenni az irányítást.
A magas szinten automatizált vezetés az autópályán már nem csak egy távoli álom. A Continental már 2012-ben elkezdett tesztelni ehhez hasonló rendszereket közutakon az amerikai Nevada államban. A technológiai vállalat napjainkra már egy globálisan kifejlesztett járműflottával rendelkezik Németországban, az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában. A Cruising Chauffeur funkció segítségével a jármű képes átvenni vezetéshez kapcsolódó feladatokat az autópályákon, az adott nemzeti közlekedési előírásoknak megfelelően.
A sofőr és az autó feladatmegosztásának az is részét képezi, hogy a sofőr ismét visszaveszi az irányítást az autópálya végéhez közeledve. Ezt az átadást egy speciálisan kifejlesztett ember-gép felület kezdeményezi, amelyet szintén tesztelnek már járművekben. Ha pedig a sofőr nem reagál – akár egészségügyi okokból –, amikor az autó a vezetés átvételére figyelmeztet a jármű képes magától biztonságosan megállni. Ezt az úgynevezett minimális kockázatú manőver segítségével végzi el, amelynek során a jármű beazonosítja a legközelebbi helyet, ahol az autó biztonságosan meg tud állni, és automatikusan arra veszi az irányt. Ez a funkció 2020-tól elérhető lesz a Cruising Chauffeur rendszerben, amint előkészítik a gyártásra.
„A Cruising Chauffeur kettős előnnyel szolgál, ha a biztonságról van szó” – mondta el Ralph Lauxmann, a Continental Alváz & Biztonság divíziójának Rendszer & Technológia részleg vezetője. „Először is, az automatizáció kiküszöböli a mindennapi használat során jelentkező emberi hiba lehetőségét, miközben kényelmes utazást garantál. Másodsorban pedig a Cruising Chauffeur rendszerbe egy további biztonsági üzemmódot is beépítünk, amely a hagyományos autókban nem érhető el. Amennyiben a sofőr bármilyen okból kifolyólag nem képes visszavenni az irányítást a kormány felett, a Cruising Chauffeur képes biztonságos helyen megállítani az autót.”
Ha a sofőr elbukik, a „B terv” lép életbe
Lehet, hogy az autósok nem szívesen hallják ezt, de a közúti balesetek legnagyobb kockázati tényezője mindig is az ember volt, és az is marad. A balesetek körülbelül 90%-a emberi hibából adódik. Éppen ezért az automata vezetés fontos lépést jelent a Vision Zero irányába – egy olyan jövőbe, ahol a közlekedésben nincsenek közúti halálesetek, sérülések vagy balesetek. A Cruising Chauffeur képes átvenni a vezetés feladatát az autópályán. A sofőr dönti el, hogy ezt részlegesen automatizált módon teszi-e, amikor a sofőr továbbra is felügyeli a rendszert, vagy a közeljövőben lehetséges lesz teljesen automatizált üzemmódot is választani, ahol a sofőr a figyelmét egyéb tevékenységeknek is szentelheti.
Amikor a Cruising Chauffeurt aktiváláják, a jármű környezetét érzékelő szenzorokból származó adatokat mint a kamerák, radar, vagy a LiDAR adatai a központi vezérlőegységben, az Asszisztált Automata Vezetési Vezérlőegységben (ADCU) elemzi a rendszer. A Cruising Chauffeur algoritmusai ezek alapján felvázolják az autó 360 fokos környezetének modelljét. A rendszer mindezt egy nagy felbontású térképpel kombinálja, amelyen látható az összes mozgó és álló tárgy, valamint az út és a sávok vonalvezetése. A jármű saját pozícióját a rendszer folyamatosan észleli ebben a modellben. Ez alapján az algoritmusok segítségével megállapítja, hogy mely területeket használhatja az autó biztonságosan, a közlekedési szabályok figyelembe vételével, és a vezetés feladataként erre veszi az irányt. Így a Cruising Chauffeur automatikusan képes sávot váltani vagy előzni.
Interakciós koncepció „mesterséges empátián” keresztül
Az autópálya végéhez közeledve a rendszer kellő időben felkéri a sofőrt, hogy vegye vissza a vezetés feladatát, az adott helyzetnek megfelelően. Ahhoz, hogy a jármű meggyőződjön arról, hogy a sofőr figyel és készen áll átvenni a vezetést, a Continental belső kamerákat és okos algoritmusokat használ, elemzi és értelmezi a sofőr tekintetének mozgását. A „mesterséges empátia” segítségével a jármű képes megállapítani, hogy a sofőr milyen mértékben figyel arra, ami az úton történik, vagy esetleg valami teljesen más dologra figyel-e. Az adott helyzet függvényében az átadási folyamatban egyéb figyelmeztetési stratégiák is helyet kaphatnak. Ha a sofőr még mindig nem vette át az irányítást, a tájékoztatás szintje fokozódik, ahogy az autó közeledik ahhoz a ponthoz, ahol a sofőrnek már át kell vennie a vezetést.
Az optikai és audio csatornák mellett a Cruising Chauffeur kitartó módon tovább figyelmezteti a sofőrt az átvételre az ülés rezegtetésével. Amennyiben a kormány mögött ülő személy még ezután sem reagál, a Cruising Chauffeur megkezdi a minimális kockázatú manővert. Ez azt jelenti, hogy vagy elkormányozza az autót a leállósávba, és megáll ott, vagy – amennyiben nincs leállósáv, vagy az nem szabad – megáll a sávban a vészvillogó bekapcsolásával úgy, hogy fokozatosan csökkenti a sebességet, amíg megfelelő helyet nem talál a megállásra.
„Sajnos nem ritka, hogy a sofőr egészségügyi okok miatt nem reagál, amikor a jármű a vezetés átvételére kéri fel” – magyarázta Ibro Muharemovic, a Continental Cruising Chauffeur projektjének vezetője. „Jelenleg az ilyen helyzetekre nincs megfelelő megoldás. Csak az automata vezetéssel leszünk képesek segíteni majd a sofőrt az ehhez hasonló vészhelyzetekben.”
Az automatizáció biztonságos kialakítása és a biztonságkezelő rendszer
A minimális kockázatú manőver nem csak akkor fontos, amikor a sofőr nem veszi át az irányítást, hanem az esetleges technikai meghibásodások esetében is. Az érzékelők lehetséges meghibásodását egy folyamatosan működő felügyelő rendszer, a biztonságkezelő szűri ki. A Continental leányvállalata, az Elektrobit (EB) segédkezett a Cruising Chauffeur kialakításában, az EB tresos biztonságkezelő megoldás leszállításával. Az EB a biztonsághoz kapcsolódó elektronikai vezérlőegységek számára fejleszt szoftveres megoldásokat, amely a Cruising Chauffeur kifejlesztésének egyik alappillére volt. „A minimális kockázatú manőver végrehajtásának képessége különösen fontos az automatizált vezetés során, hiszen minden körülmények között szeretnénk garantálni a vezetés biztonságát. A Cruising Chauffeur rendszerrel sikerült a fejlesztés haladó szintjére jutnunk” - tette hozzá Muharemovic.
A Cruising Chauffeur rendszert redundánsan tervezték meg, tehát a vezetés feladatát akkor is el tudja látni, hogy ha az egyes érzékelők nem működnek. Így tehát a különböző típusú érzékelők különféle összekapcsolása mellett egy Biztonsági Domain Vezérlőegység (SDCU) is helyet kapott másodlagos automatizációs egységként az ADCU mellett. Az SDCU is tartalmaz automatizációs megoldást. Így tehát amennyiben az automatizáció elér egy bizonyos határt, vagy ha valamelyik érzékelő technikai meghibásodás miatt nem képes megfelelően üzemelni, akkor életbe lép a minimális kockázatú manőver. A jármű fék- és kormányrendszerébe szintén beépítésre kerültek tartalék üzemmódok.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!