
A Google mostanában nem kényeztette el szolgáltatás dömpinggel a felhasználókat, ezért is lepett meg az új kezdeményezés. A 25 évvel ezelőtti eseményekről készült fotó galériák a Berlini Fal leomlásával, a romániai forradalomról szólna.
Nevezetes események, eddig mindezeket egy keresésben kaptuk meg, illetve inkább csak híres emberekre emlékeztettek a Google vicces logó átalakulásai. Most úgy tűnik továbbgondolták a keresőfunkciókat és a felhasználók számára is lehetőséget kívánnak adni egy kis kollaborációra. Legalábbis erre utal, hogy lehet saját képtáram is, illetve hivatalos gyjtemények is kezdenek összeállni.
A hivatalos gyüjtemények között múzeumok képeit is megtalálhatjuk, sőt le is válogathatjuk a "múzeum view" gomb segítségével.
Az érdekes kísérlethez a legnagyobb képarchívumok is, mint a Getty Images, illetve a Bundesarchiv, vagy a DDR Museum is rengeteg képet adott, így érdekes múlt beli utazást tehetünk a Google segítségével.
Izgalmas, hogy bárki mostantól tamatikusan is elhelyezheti az emlékeit a keresőben, hiszen közös emlékeink képi öröksége tovább örökítődik a fiatalokra, s az archív felvételek sem porosodnak többé fiókok mélyén.
A Google Cultural Institue jó ötlet, lehetőségeiről bővebben az alábbi videoból szerezhetünk információkat.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!