Rod King a Lean gondolkodás egyik evangelistája. Felismerte, hogy körülbelül a vállalkozók és az induló vállalkozások azért sikertelenek mert ötleteiket rosszul tervezett üzleti modellekre alapozzák. Manapság pedig a gyenge üzleti modell halálos kockázatot jelent.
King, mint vállalkozó, író és feltaláló megalapította a "Red Ocean Disruption (ROD) University" nevű szervezetet, amely elfoglalt vállalkozóknak, lean startupoknak, és már nagy létszámú alkalmazottal működő vállalatok számára segít létrehozni költséghatékony fejlesztéseket, üzleti modelleket nagy működési kockázat mellett.
Az egyik előadásának a prezentációja került fel most a netre és annyira érdekes gondolatok vet fel, hogy mindenképpen érdemes végigfutni az igazán figyelemre méltő gondolatokon. Alapvetésként lefektette, hogy az igazán sikeres szervezetek egyértelműen olyan piaci igényeket oldalan meg, amelyre korábban mások nem találtak megoldást. A legsikeresebbek titka tehát a gyors és hatékony probléma felismerésben és az ehhez kapcsolódó rugalmas megoldás kialakításban keresendő.
Az általa felvetett hat út mindegyike végül ugyanoda juttatja a probléma megoldót, más és más módon. Elemzését alátámasztandó megmutatja, hogy miképp különbözik Gates és Jobs gondolkodása Einsteinétől. A hat fogalmat érdemes megtanulni bár magyar szavaket nehéz rá találni, mégis elindíthatja bennünk azt a gondolkodást, amelyben megtalálhatjuk a bennünk rejtőző innovátort.
Érdemes megvizsgálnunk, hogy Problem Definer, Solution Builder, Problem Measurer, Problem AnalyzerSolution Improver, vagy Value Learner szeretnél lenni a saját vállalkozásodban. Ehhez segít a prezentáció.
A tanulság nekem egyértelmű, Bill Gates és Steve Jobs párharca igazán egészen más alapokon nyugodott, mint ahogy azt mi gondoltuk korábban. King bebizonyította nekem, hogy a különböző gondolkodás módok állnak az egész mögött.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!