Forradalmi egészségügyi technológia: sebészrobot operálja a stroke-betegeket

Forradalmi egészségügyi technológia: sebészrobot operálja a stroke-betegeket
Az MIT mérnökei olyan robotot alkottak, mellyel a sebészek távolról is képesek lesznek megoperálni a stroke-os betegeket.

A modern orvostudományban ma már egyáltalán nem ritka, hogy távvezérlésű robotokkal végeznek műtéteket. A stroke-os betegek érműtétjénél azonban erre eddig nem volt lehetőség. Úgy tűnik, hogy a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökeinek évek óta tartó fejlesztése most forradalmi áttöréshez érkezett.

Az eredményeket a Science Robotics-ban közölték. A publikáció szerint a robotkart távolról irányíthatják az orvosok egy kontroller segítségével. A karhoz egy mágnest rögzítettek, mely lehetővé teszi, hogy az agyi érbe bejuttatott vezetéket a megfelelő irányba lehessen mozgatni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sebészek úgy is el tudják távolítani a vérrögöt, hogy közben nem kell a beteg mellett lenniük. Az idegsebészeknek biznyára hosszú évekig kell majd gyakorolniuk a robottal, hogy ne sértsék meg az ereket miközben végigvezetik rajtuk a hazult.

A technológia elsősorban azért jelent áttörést, mivel lehetővé teszi, hogy a kórházba kerülés után azonnal megműtsék a pácienst, hiszen az orvos távolról is elvégezheti az operációt. A stroke esetében pedig kifejezetten fontos a gyors beavatkozás, hogy minél kisebb legyen a maradandó károsodás mértéke. A technológia a jövőben sok beteg életét megmentheti.

(Forrás: hvg.hu)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!