Néha el sem tudjuk képzelni, hogy egy-egy jól csengő szak neve mögött milyen lehetőségek rejlenek. Léteznek kevésbé ismert, viszont annál izgalmasabb szakmák, amelyekben a jövőre nézve is rengeteg potenciál mutatkozik. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) képzéseinek kapcsán bemutatunk öt ilyen rendhagyó, innovatív területet, amelyekről minden bizonnyal eddig tudomásod sem volt.
Desztináció- és örökségmenedzser
A területen dolgozó szakember azért felelős, hogy egy adott földrajzi hely turisztikai attrakcióit minél népszerűbbé tegye a potenciális érdeklődők, és minél élménydúsabbá a látogatók számára. A menedzser egyik legfőbb feladata, hogy előre feltérképezze a látogatók jövőbeli élményeit, amihez elengedhetetlen a szakmai alapokra épülő kreatív gondolkodás. Az ilyen szakemberek jellemzően turizmus és vendéglátás szakról kerülnek ki.
Tárgyaló
A hivatásos tárgyaló feladata, hogy egy nemzetközi szervezet, vállalat vagy politikai párt érdekeit képviselje az intézmény falain kívül. A jellemzően nemzetközi tanulmányok szakon végzett szakembereknek a remek nyelvtudás és a kimagasló tárgyalástechnikai tudás mellett gazdasági, kulturális és jogi ismeretekkel is rendelkeznie kell, méghozzá professzionális szinten.
Interakciótervező
A számítógépek és más elektronikai eszközök emberi információbevitelt igényelnek, ennek hatékony működését pedig az interakciótervezőknek köszönhetjük. A területen dolgozók egyrészt azt a felhasználói cselekvést térképezik fel, amivel az eszközeinket irányítjuk: legyen az egérklikk, egy érintőkijelző végigsimítása vagy hangutasítás. Másrészt pedig az eszköz erre adott válaszát határozzák meg: hogyan reagáljon ezekre az utasításokra, milyen folyamatok induljanak el az eszközön és mi jelenjen meg a kijelzőn ezeknek hatására.
Mediátor
A bírósági polgári peres ügyeket - a lehetséges esetekben - igyekeznek megelőzni: ez kevesebb terhet jelent a bíróságnak és a legtöbb esetben a felek is a sérelmeiket feloldva, emberközeli körülmények között rendezhetik a nézeteltéréseiket. A mediátor ezeknek a folyamatoknak a hatékony irányítására szakosodott. A területen dolgozóknak a jogi ismeretek mellett tisztában kell lenniük az adott helyzetben végbemenő pszichológiai folyamatokkal, hogy képesek legyenek kézben tartani a felmerülő sérelmeket és érzelmeket. Ahhoz, hogy valaki mediátor lehessen, speciális szakképzés szükséges, de jellemzően kommunikáció szakosok érdeklődnek a terület iránt.
Kísérleti designer
A szakterület mozgatórugója maga az innováció. A kísérleti designer a korábbi tapasztalatok alapján tervez tárgyakat nem megszokott anyagok, sémák és technológiák felhasználásával. A munkafolyamat gyakorlati fázisa laboratóriumok helyett innovációs műhelyekben zajlik, így nem áll távol a tőlük a kreatív, kézműves kivitelezés sem. Azok, akik szívesen dolgoznának hasonló területen, érdeklődési területtől függően média design vagy kézműves tárgykultúra szakon sajátíthatják el a szakmát.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!