Ezen múlhat a céged túlélése

Ezen múlhat a céged túlélése
Tíz munkavállalóból csak kettő érzi úgy, hogy a teljesítményének értékelése és a munkaadójától kapott visszajelzés megfelelő motivációt jelent és kimagasló munkavégzésére ösztönzi - derül ki a Gallup Intézet korábbi nemzetközi felmérésből. Ez az adat lesújtó és jól jelzi, hogy egy cégnek kiemelten kell kezelnie a munkavállalói teljesítményértékelést. A jelenlegi helyzetben ez még inkább igaz, hiszen csak azok a vállalatok fognak győztesen kikerülni a válságból, amelyek be tudják azonosítani kulcsmunkavállalóikat, és rájuk összpontosítva, velük együtt képesek hatékonyságukat növelni – hívta fel a figyelmet Hári Péter, az adatalapú HR-tech megoldásokat fejlesztő CX-Ray ügyvezetője.

A munkahelyi teljesítményértékelés még sok esetben méltatlanul mostohagyereknek számít nemcsak hazánkban, de nemzetközileg is. Jól mutatja ezt a Gallup Intézet korábbi átfogó, nemzetközi felmérése is, mely meglepő statisztikai megállapításokat tett. Hiszen például csak a munkavállalók hetede érzi úgy, hogy a munkaadójától kapott teljesítményértékelés inspirálóan hat és jobb teljesítményre ösztönzi.

A vállalati hatékonyság a koronavírus-helyzet negatív gazdasági hatásai miatt égető kérdéssé vált. Hazánkra ez még inkább igaz, hiszen a legfrissebb európai uniós adatok szerint már Románia is megelőzte hazánkat munkatermelékenységben. (Ebben a rangsorban az EU 27 tagállamából Magyarország a 25. pozíciót foglalja el, csak Bulgáriát és Lettországot előzve meg.)

A kulcsmunkavállalók húzzák a céget
De mit tehet egy magyar vállalkozás a jelenlegi helyzetben annak érdekében, hogy rövid távon növelje hatékonyságát? „A kulcsmunkavállalók beazonosítása létfontosságú. Hiszen a legjobban teljesítő kollégákra lehet építeni, ők lehetnek képesek átlendíteni a céget egy-egy nehéz szituáción is. Ha őket egy cég meg tudja tartani és megfelelően motiválni tudja, az már nagy lépés a siker felé. Ebben nagymértékben segíthetnek a modern, technológiára épülő teljesítményértékelő rendszerek” – hívta fel a figyelmet Hári Péter, az adatvezérelt HR-tech megoldásokat kínáló CX-Ray ügyvezetője.

Egy több mint 3000 cég megkérdezésével végzett MNB kutatás szerint – melyet áprilisban publikált a jegybank – a cégek két ötödének fog idén nehézséget okozni a bérek kifizetése. Éppen ezért sajnos számos vállalkozás kényszerült és kényszerülhet létszámleépítésre a költségcsökkentés jegyében. Ebben a tekintetben még inkább felértékelődik az objektív teljesítményértkelés, és a kulcsmunkavállalók beazonosítása, hiszen az ő megtartásukon a cég túlélése múlhat.

Adatalapú és valóságvezérelt vezetői döntésekre van szükség

A korábbiaknál tehát ma még fontosabb, hogy a cégek a fontos döntéseiket adatokra alapozzák, és a szubjektív értékelésből fakadó torzítást minél inkább kiküszöböljék. A CX-Ray által fejlesztett adatalapú teljesítményértékelési rendszer abszolút objektíven képes értékelni a kollégák teljesítményét. A hálózattudomány és az adattudomány vívmányait ötvöző megoldást, a koronavírus járvány elleni gazdasági védekezés jegyében a CX-Ray év végéig 100 hazai vállalat részére ingyenesen rendelkezésre bocsátja. A program iránt hatalmas az érdeklődés, már csak egy tucat szabad hely érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!