
2014. október 22. 09:00E-volution
Idén az internet Hungary HR témákban is erősített. Ezen terülten is találtunk aktuális és érdekes adatokat, infografikába csomagolva.
Ha egy elismert céghez igyekszünk bekerülni, akkor igencsak nehéz feladatunk van, hisz
jelentkezők százaival kell megküzdenünk minden egyes pozícióért. A tengernyi állásra pályázó egyszerre jelent hihetetlen nagy előnyt és hátrányt a HR csapatoknak, ugyanis egyrészt könnyen válogathatnak a legmegfelelőbb jelöltek közül, másrészt a beadott jelentkezések tömegéből kell kiválasztaniuk a legjobbakat.
A BeHiring összegyűjtött néhány statisztikát, melyek jól mutatják ezt a kettős pozíciót.
A BeHiring összegyűjtött néhány statisztikát, melyek jól mutatják ezt a kettős pozíciót.
Az egyes önéletrajzokra szánt átlagos idő nem több, mint 5-7 másodperc; még ha ez csak
előzetes szűrés is, akkor is egyértelmű, hogy milyen sok múlik a jól strukturált, célratörő CV-n.
Ennek függvényében érthető, hogy a motivációs levelek elolvasására sincs ideje a HR
szakembereknek, így a beérkező irományok csupán 17%-a kerül átböngészésre. Fontos
odafigyelni, mert csupán egyetlen helyesírási vagy nyelvtani hiba elég ahhoz, hogy fáradozásunk hiábavaló legyen, és önéletrajzunk repüljön a kukába. Egy másik lényeges, sokszor figyelmen kívül hagyott részlet a megfelelő e-mail cím, mely ha nem elég hivatalos, 76%-ban jelenti azt, hogy nem is foglalkoznak önéletrajzunkkal.
Érdekes kiemelni, hogy míg Magyarországon gyakorta kérnek fotós önéletrajzot a munkáltatók, addig külföldön ez korántsem tanácsos. Ettől függetlenül már egyre kevésbé meglepő, ha közösségi oldalakon nyomoznak utánunk a vállalatok. A felmérés szerint a munkaadók 68%-a utánanéz jelentkezőinek Facebook-on. Sőt minden harmadik cég nyilatkozta azt, hogy utasított már vissza pályázókat az alapján, amit az interneten talált róluk.
További nem mindennapi adatokért, információkért megéri áttekinteni az alábbi infografikát, ha tervezzünk a közeljövőben álláshirdetésre jelentkezni, ha nem.
![]() |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
E-volution