
A milliós kattintási számot produkáló MSN hírportált és az Edge böngészőben megjelenített híreket szerkesztő újságíróknak múlt csütörtökön azt mondták, már nincs rájuk szükség, mert a munkájukat – a hírek kiválasztását, szerkesztését és megjelenítését – robotok is el tudják végezni. A Microsoft ezért szerződést bontott az újságírókat foglalkoztató PA Mediával (korábban Press Association) – olvasható a Qubit cikkében. Ahogy írják, a döntés 27 újságírót érint, ők már az egy hónapos felmondási időt töltik.
Mások is erre az útra léphetnek
Az elbocsátott újságírók között vannak fiatalok és veteránok egyaránt, de az biztos, hogy nem lesz könnyű új állást találniuk abban az iparágban, ahol a cégek a gazdasági válság (és az internetes újságírás rossz üzleti modellje) miatt amúgy is roskadoznak, és keresik a költségcsökkentés lehetőségeit. Várható, hogy a Microsoft úttörő döntése láttán más cégek is úgy döntenek, hogy humán erőforrás helyett inkább a technológiába invesztálnak.
A PA szóvivője azt mondta, mindent megtesznek az érintettek támogatásáért, és büszkék arra a munkára, amit a Microsofttal véghez vittek. Egy Microsoft-szóvivő pedig úgy fogalmazott: „mint minden cég, mi is rendszeresen értékeljük az üzleti teljesítményünket. Ez egyes területeken megnövekedett befektetésekhez vezethet, máshol viszont időről időre újratervezésre van szükség. Ezt a döntést nem a jelenlegi világjárvány miatt hoztuk meg.”
A teljes cikk a Qubit oldalán olvasható.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!