Ez a hír minden Windows-felhasználót érint

Ez a hír minden Windows-felhasználót érint
Pontosan lehet majd tudni a jövőben, hogy mikor érkeznek majd a Windows 10-, illetve az Office-frissítések.

Idén szeptembertől kiszámíthatóbbá válik a Windows 10 és az Office kezelése, a Microsoft ugyanis pontosabban meghatározza, hogy mikor érkeznek a frissítések - írja a Micosoft-szakértő Mary Jo Foley a ZDNeten, akit az Index idézett.

Eddig azt mondta a Microsoft, hogy évente 2-3, új funkciókat s tartalmazó frissítést ad ki az operációs rendszerhez, és volt némi bizonytalanság a megjelenéssel kapcsolatban. A következő, Redstone 3 kódnéven ismert nagyobb frissítőcsomagról például mostanáig csak annyit lehetett tudni, hogy valamikor ősszel érkezik, de ez azért elég tág intervallum.

Most már biztos, hogy a Windows 10 Redstone 3 szeptemberben jön ki, az ezt követő csomag pedig 2018 márciusában jelenik meg. Az irodai programcsomag is évente kétszer frissül majd a korábbi három helyett. A frissítések terméktámogatásának ideje is megnő 12 hónapról 18 hónapra, tehát a vállalatoknak nem kell úgy rohanniuk a telepítéssel, nehezebben csúsznak ki a támogatási időből.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: windows, Microsoft