Elveszik a robotok a munkát? Már a hazai munkaerőpiacra is érkeznek

Elveszik a robotok a munkát? Már a hazai munkaerőpiacra is érkeznek
Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke

Hozzátette: kiemelt cél, hogy minél többen ismerjék meg a technológiát, és 2030-ig egymillióan találjanak maguknak magasabb hozzáadott értékű, mesterséges intelligenciát használó munkakört. A stratégia szerint a mesterséges intelligencia (MI) használata 2030-ra 15 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon.

Kifejtette: az MI az emberi intelligencia valamely részének leképezésére alkalmas szoftver, ami képes támogatni, vagy autonóm módon ellátni észlelési, értelmezési, döntési, cselekvési folyamatokat. A technológiát kiemelt gazdasági és társadalmi figyelem övezi - mutatott rá, hozzátéve: azt leginkább az áram elterjedésének használatához lehetne hasonlítani, mert alig észrevehetően van jelen a mindennapokban, és épül be szinte minden eszközbe körülöttünk. Példaként említette az orvosi diagnosztikai eszközöket, az autókat vagy a mobiltelefonokat.

A terveik közé sorolta, hogy százezer emberrel úgynevezett alapozó kurzuson ismertetnék meg a mesterséges intelligenciát.

A stratégia elérhető az ai-hungary.com weboldalon, a portálon keresztül a technológia alkalmazhatósága mellett tájékozódni lehet a képzési lehetőségekről is - ismertette Jakab Roland, és közölte: a stratégiát kétévente felülvizsgálják, és az adott gazdasági helyzethez igazítják majd.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!