Először vezettek sofőr nélkül, teljesen üresen egy autót Európában

Először vezettek sofőr nélkül, teljesen üresen egy autót Európában
Először vezettek autót sofőr nélkül, teljesen üresen egy európai útszakaszon úgy, hogy kizárólag távoli irányítással biztonságban elnavigálták A-ból B-be.

A hírt a Next Web tette közzé szerdán. A bravúrt egy német startup, a Vay által fejlesztett rendszer produkálta, amely a teledriving megközelítéssel próbálkozik, vagyis nem az autóikba épített vezetéstámogató, algoritmikus rendszerekkel törekednek lépésről lépésre önvezetővé tenni járműveiket, hanem távolról irányítják az autókat.

Az operátorok mintha egy szimulátorban ülnének: igazi kormánnyal, pedálokkal és az utat mutató monitorokkal irányítják az autót, a közlekedés zaját pedig mikrofonokon és fejhallgatókon keresztül érzékelik. A rendszer az autóverseny-szimulátorokat idézi – csak a képernyőkön a sofőrök tényleg a valóságot látják.

Az adatátvitelt redundáns, vagyis többszörözött mobilhálózatok biztosítják, az esetleges hálózati meghibásodás vagy vészhelyzet esetén azonban a jármű automatikusan biztonságos megállást hajt végre.

A cikk teljes tartalma a Qubit. oldalán érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!