Elon Musk chipet ültetne az emberek agyába - még ebben az évben!

Elon Musk chipet ültetne az emberek agyába - még ebben az évben!
A Neuralink egy beszédes álláshirdetést tett közzé: a klinikai vizsgálataikhoz keresnek olyan szaktekintélyt, aki irányítani tudja a projektet.

A klinikai kísérleteket felügyelő, illetve az egész projektet irányító szakembert keres Elon Musk Neuralinkje – figyelt fel a különs álláshirdetésre a Bloomberg. Mindez azt sejteti a portál szerint, hogy a cég még idén elvégezné az első beültetéseket.

A Neuralink az a vállalkozás, amelyik egy úgynevezett agy-számítógép interfésszel kísérletezik. Az állatokon már kipróbált műszer orvosi feladatokat látna el, többek közt javíthatná a memóriát, illetve általa új készségeket lehetne elsajátítani. Muskék természetesen nem állatokat szeretnének okosabbá tenni vele, a vizsgálat ebben a szakaszban a szerkezet biztonságát ellenőrzi. Eddig egyébként semmilyen probléma nem merült fel, sem azután, hogy disznókból eltávolították a beültetett chipet.

Muskék itt azonban nem álltak meg, és már a klinikai, emberes kísérleteket is elkezdték előkészíteni. Ennek fontos lépése egy szaktekintély felvétele, aki képes irányítani a Neuralink ezzel kapcsolatos műveleteit. Az ugyanakkor nem világos, hogy a cég a páciensek toborzását is elkezdte-e, és ha igen, hány szereplővel számolnak.

A The Verge arról írt, hogy mivel a vizsgálat egyáltalán nem kockázatmentes – ilyen chipeket ugyanis még nem ültettek be emberekbe –, feltételezhető, hogy a Neuralink előbb kis létszámban fogja próbálgatni az implantátumot. Ezt úgynevezett megvalósíthatósági vizsgálatnak tekintik, melynek lényege, hogy kiderüljön, emberben egyáltalán hogyan működik a szerkezet. Ahhoz, hogy egy nagyobb csoporton is kipróbálják, már mindenképp szükség lesz az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalának (FDA) jóváhagyására. A projekt szakmai irányítójának feladata lesz többek közt az is, hogy a testülettel egyeztessen.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Elon Musk, chip