
2015. január 20. 15:04E-volution
Nemrég jelentette be Musk, hogy 10 millió dollárral támogatja a Future of Life Institute-ot, egy Mesterséges Intelligenciával foglalkozó jövőkutató intézetet.
|
A Tesla és SpaceX feje már korábban is hangoztatta, hogy ha nem ismerjük fel a mesterséges intelligencia veszélyeit, akkor súlyos problémákkal kell, hogy szembenézzen az emberiség rövid időn belül. Elon Musk 10 millió dollárnyi adománnyal segíti a Future of Life Institute (FLI), önkéntesek által fenntartott szervezet, tudományos kutatását, mely célja, hogy azonosítsa, majd mérsékelje az emberiségre váró csapásokat.
Musk nyilatkozatot adott ki adománya mellett, melyben kijelenti, hogy egyetért egy sor szakmailag elismert kutatóval, akik összefognak, hogy támogassák a FLI tevékenységéhez hasonló szervezetek működését.
„Itt ez a sok vezető kutató, aki azt mondja, hogy az MI-re vonatkozó biztonági intézkedések fontosak. […] Egyetértek velük, így felajánlok 10 millió dollárt, hogy támogassam a kutatást, melynek célja, hogy az MI továbbra is jótékony hatással legyen az emberiségre.” – mondja a nyilatkozatban, melyet először Max Tegmark, FLI alapító és MIT professzor tett közzé.
Az FLI szétosztja Musk adományát egyrészt különböző téma specifikus kutatási projectek között, másrészt egy tudományos MI kutatóknak szóló verseny legjobb projectjei között. A versenyre a jelentkezés hétfőn indult, jelentkezési kritérium, hogy a kutatási project ne kifejezetten csak MI-vel foglalkozzon, legyen multidiszciplináris, ezzel jogi, gazdasági és egyéb területen kutatókat szeretnének bevonni a versenybe és felhívni a figyelmüket a téma fontosságára.
Az ördögi, pusztító MI egyelőre megmarad a sci-fi írók egyik legkedveltebb témájának, de azét az tagadhatatlan, hogy a szuper intelligens számítógépek több tucat etikai és jogi kérdést vetnek föl, amelyeken ideje lenne elgondolkodnunk és felkészülni az eshetőségekre. Annak ellenére, hogy úgy tűnhet, Musk ellenzi az MI kutatásokat, leszögezte, hogy lenyűgöző lesz tanúja lenni annak, ha egy számítógép öntudatra ébred.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
E-volution