
A Kutatók Éjszakája környékén mindenki valami nagy kutatási eredménnyel, látványos újdonsággal rukkol elő. Egy héttel az országos rendezvénysorozat kezdete előtt készült el az első 3 dimenziós portál az MTA Sztaki szakembereinek a segítségével.
Az oldal tulajdonképpen a saját weboldaluk egyik mutációja, így igazán látványos designt nem érdemes várni tőle, de jól demonstrálja, hogy a technológia megvalósítható akár egy céges weboldalon is.
Az újdonság tulajdonképpen annyi, hogy nem kell mindenféle extra kiegészítőket letölteni az oldal térhatású megjelenítéséhez. Elég egy hagyományosan használt piros-zöld 3D szemüveg és az oldal tartalma máris látványos változáson esik át. Természetesen az első változat ebből még keveset mutat, de a hozzáértőknek komoly üzenet, hogy a most megvalósított oldal teljesen megszokott HTML, CSS és a Javascript elemekből állt össze.
Az MTA Sztaki oldala egy kattintással váltható hagyományos megjelenésűre, illetve bármikor térhatásúvá. A kísérlet sikerült, láthatóan működik a technológia, nagyon fontos lépést tettek meg a magyar kutatók. Az hogy a későbbiekben a megoldást mennyien integrálják majd tartalmaik megjelenítésébe, az attól is függ, hogy mennyire sikerül általánosan elfogadtatni, hogy az orrunkon szemüveggel böngésszük a weboldalakat. (A televízíózásban és a mozik világában is jelentős útkeresés folyik ebben a témakörben, hiszen a felhasználók alapvetően nem szeretik a szemüveget.)
![]() |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!