Elektromos repülőtaxit fejleszt a NASA

Elektromos repülőtaxit fejleszt a NASA
Az amerikai űrügynökség eVTOL-okat, vagyis vertikálisan repülő elektromos járműveket tesztel, amelyekkel előrelendíthetik a tömegközlekedés korszerűsítését.

A kaliforniai székhelyű Joby Aviation által tervezett gépeket a NASA Nemzeti Fejlett Légmobilitási (AMM) programja keretében vizsgálják meg, így kiderülhet, miként viselkednek a való életben, kint a szabadban – olvasható az űrhivatal blogbejegyzésében, amelyet a liner.hu szemlézett.

A NASA azt reméli, hogy az FAA, vagyis a Szövetségi Repülési Igazgatóság minél hamarabb jóváhagyja a teszteléshez szükséges dokumentumokat, így a drónszerű taxik meghódíthatják a légteret.

Első lépésként azt szeretnék meghatározni, hogy mennyire hangosak a szerkezetek, ezért 50 darab mikrofont helyeztek a gépekre, melyek segítségével megnézhetik, hogyan dübörögnek az elvileg rendkívül csendes eVTOL-ok.

A Joby Aviation vezérigazgatója, JoeBen Bevirt elmondta, kitűzött céljuk, hogy zöldebbé tegyék a tömegközlekedést, egyúttal hasznossá váljanak, hiszen azt szeretnék elérni, ne csupán a kiváltságosok ülhessenek be ezekbe a taxikba, hanem az átlagemberek is kihasználhassák a bennük rejlő lehetőségeket.

A szóban forgó eVTOL hatótávolsága nagyjából 241 kilométer, míg végsebességét 321 km/h-ban állapították meg, és ami ennél sokkal fontosabb, hogy repülés közben elvileg semmilyen hangot sem ad ki, tehát a környékbelieket sem zavarhatja meg.

A NASA azt reméli, hogy az AAM program révén hatékony, egyben megfizethető rendszert építhetnek ki, megoldván ezzel a tömegközlekedés problematikáját olyan nagyvárosokban, ahol komoly gondot jelent a légszennyezés.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: NASA, taxi